Senki nem bújhat el

Szürkenyúl nem viccel! A humor mindig ellenzéki!

Béreljünk miniszterelnököt!

2018. október 25. 15:42 - Szürkenyúl

Heuréka! Megtaláltam a megoldást Magyarország bajára! Na, persze, tudom én, hogy nem hisztek nekem, hiszen szerintetek én csak egy kis szürkenyúl vagyok, még csak nem is nemzeti, sőt már a bundám is kopott. Ez igaz is, de ettől még bizony hihetnétek nekem! Megvan a megoldás, akár hiszitek, akár nem! Szégyellem magam, hogy nem jöttem rá hamarabb. Kapaszkodjatok meg! Most elétek tárom a pofonegyszerű tennivalókat.
Az isteni szikrát egy hír adta. A Péterfy kórházban embereket bérelnek a műtétekhez, mert nincs elég orvos, nővér, valamint olcsóbb bérelni, mint felvenni dolgozókat. Hát ez az! Itt a lényeg!
Béreljünk miniszterelnököt!

Sokkal olcsóbb lenne, mint a jelenlegi! Először is olyat bérelhetnénk, aki fel tud mutatni valamit, nem úgy, mint a mi főminiszterünk, aki még saját magát sem tudja eltartani, hiszen évek alatt egy nyamvadt milliót sem tudott összekuporgatni. Kénytelen egymillió forintos öltönyét kölcsönből megvenni, mert éhező családjától mégsem veheti el az árát. Nem kéne sajnálnunk, szégyenkeznünk miatta, kinézete miatt sem! Megspórolhatnánk a stylistját is, különben sem végzett valami jó munkát. Elég, ha a trottyos gatyájára, kihízott zakójára gondolok. A libafoszöld ingéről, szalmakalapjáról már nem is beszélve! Nem lenne szükség a várba költözésre sem, pláne 40 milliárdért! A bérelt miniszterelnök elférne a jelenlegi irodában is, még ha nagyobb lenne, akkor is. A már elkészült, aranyozott rezidenciát kiadhatnánk királyoknak, a méregdrága festményeket, műtárgyakat kibérelhetné a Habony. Mellesleg a volt kommunista házelnöknek sem kéne a várba költözni! Egy kommunista különben sem való várba.
A bérleti szerződésben kiköthetnénk, hogy nem jár neki külön repülőgép. Nem tarthatna strómanokat sem, akik ide-oda röptetgetik. A megállapodás tartalmazhatná azt is, hogy nem építtethetne stadiont a kerti budija mellé. Megtilthatnánk neki azt is, hogy játékvasutat építsen magának a kapuja elé. Szókincséből töröltethetnénk a „csihuhuhu”, és a "tütűt" kifejezéseket. A szerződésben feltételként szabnánk meg, hogy nem dicsértethetné magát egy egész minisztériummal. Azonnal megszűnhetne a propagandaminisztérium, Rogánnal együtt. Nem költenénk milliárdokat arra, hogy a tejet adó csöcsöt pocskondiázzuk. Nem kellene óriásplakátok előtt köpködni a fél országnak.
Választhatnánk olyan miniszterelnököt, akinek nem csak minden ezredik szava igaz, és az nem kötőszó. A pályázati kiírásban előfeltétel lenne, hogy fia nem találkozhat sem Jézussal, sem Jézuskával, de még a felcsútföldi mikulással sem!
Egyértelművé tehetnénk a bérleti szerződésben azt is, hogy nem nyúlkálhat a szent koronához, és fel sem próbálhatja azt.
Előnyt jelenthetne a felvételnél, ha nincs Tiborcz nevű veje, Mészáros nevű strómanja.
Olyan jelentkező pályázatát érvénytelennek tekintenénk, aki sírva fakad és toporzékol, ha nem találkozhat diktátorokkal minden héten.
A bérelt miniszterelnöknek tilos lenne milliárdokkal tömni az egyházakat. Nem adhatna egy árva fityinget sem, még a Lakatlan-szigeteki reformátusoknak sem!
Nem kellene tudnia magyarul, a jelenlegi sem érti népe szavát. Csak annyit kell hibátlanul megtanulnia, hogy boldog karácsonyt. Így is kompatibilis lenne a jelenlegivel.
Föltétlen ragaszkodnunk kéne ahhoz, hogy bátor legyen! Merjen kiállni golyóálló mellény nélkül nem csak 20.000 Ft-os, magyarul sem tudó bértapsolók elé!
Éppen ideje lenne már bérelni egy olyan miniszterelnököt, akivel szóba állnak Európában, de nem úgy, mint a mostanival. Az sem lenne baj, ha nem dugnák el előle az ezüst evőeszközöket sem.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkenyul.blog.hu/api/trackback/id/tr2114321289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása