Kedves Tamás!
Sosem felejtem el azt a csodálatos estét, amit társaságodban tölthettünk el néhányan, egy ifjúsági klubban, még az "átkos" kellős közepén. Egész pontosan, Leninvárosban, a TIFO Ifjúsági Klubjában. A fellépésedre egyáltalán nem emlékszem, de ami azt követte az maga volt a csoda! Az az este örök, gyönyörű, kitörölhetetlen emlék marad számomra! Atyavilág! Még ma is megborzongok! Egy levegőt szívhattunk az imádott Csehtamással!

Nem tudom emlékszel-e, sajnos már nem kérdezhetlek, előadás után nem utaztál el, szállodába sem akartál menni előadó ested után. Leültünk 8-10-en a klubban beszélgetni. Legalábbis ez volt a cél. Mindannyian meg voltunk illetődve, pedig okot nem adtál rá. Nálad közvetlenebb, barátságosabb emberrel, előadóval addig sem, és azóta sem találkoztunk! A kínos csendet Te oldottad fel, beszéltél életutadról, hitvallásodtól. Elmondtad, hogy rajztanárként kezdtél el dolgozni főiskola után. Mindenkinek feltűnt szerénységed, félénkséged. Áradt belőled a szeretet. Emlékszel? Ittunk egy-két üveg sört, hogy oldottabb legyen a hangulat. Elfogyott a cigid, én kínáltalak meg „fecske” cigarettával. Előkerült gitárod is, pedig nem kértünk rá. Akkor hallottunk tőled először katonadalokat énekelni. Pillanatok alatt elvarázsoltál bennünket!
Aznap éjszaka nem tudtam aludni, de nem bántam! Csak az estére tudtam gondolni, még másnap is.
Emlékszem egy előadóestedre, a 2000-es évek második felében, Dunaújvárosban énekeltél. Az előadóest végén ráadásként elénekeltél két dalt, s melledre tett kézzel jelezted, fáradt vagy, több dal már nem megy. Akkor még senki sem tudta, de ma már világos, nem egyszerű fáradságról volt szó. Te mindig a legtöbbet, a maximumot adtad közönségednek. Számodra ez volt a legfontosabb az életben.
Tamás! Tudom, új dalok már nem születhetnek, de az a sok száz dal, amit ránk hagytál, elkísér bennünket életünk végéig. Nem búcsúzom, és nem szomorkodom! Boldog vagyok, hogy köztünk vagy!

Szevasz, Tamás!