Senki nem bújhat el

Szürkenyúl nem viccel! A humor mindig ellenzéki!

Húsvéti nyulak! Riadó!

2018. március 26. 16:12 - Szürkenyúl

Nagy a pánik a nyúltársadalomban. Senki nem akar húsvéti nyúl lenni.
A Nyúl Nemzettségek Szövetsége nagygyűlést hívott össze a vészterhes időkre való tekintettel. Az összejövetel mottója, mely a szónoki emelvényen is fel volt tüntetve: Nincs Semmilyen alku! Két napirendi pont volt: a húsvét zavartalan lebonyolítása, és a magyar nemzeti orvvadász ártalmatlanítása.


A gyűlésen én is ott voltam, jómagam a szürkenyulakat képviseltem, akik még csak nem is nemzetiek. Tapasztalhattam a mérhetetlen felháborodást, melyet egy Semmilyen Zsolt nevezetű rapsic tevékenysége, valamint legutóbbi kijelentése okozott.
Vezér Nyúl, valamint az összes megjelent küldött szerint is, Semmilyen Zsolt hazudott! Nem jegesmedvére akar vadászni, mint ahogy azt zavarában nyulatkozta, legalábbis most nem, hanem húsvéti nyulakra! Ráadásul, mint tudjuk, szeret háziállatokra is vadászni, ezért aztán a házinyulak sincsenek biztonságban.
Nyúl Paprikás kiemelte, hogy a négylábú, kistermetű állatok helyében is nagyon óvatos lenne, hiszen ez a - foglalkozására nézve - vigyorgó nemzeti orvvadász nehezen ismeri fel az állatokat. Főleg az agancsok megkülönböztetése okoz számára nagy gondot! A nyulaknak meg agancsuk sincs, miről fogja felismerni őket? Egyáltalán, ki mondja meg neki, hogy melyik nyúl húsvéti? Továbbmegyek, hogy különbözteti meg a húsvéti tojást tojókat a hímektől?
Számtalan kérdést vetettek fel kollégáim.
Vér Nyúl például kitért arra a gyalázatos tényre, miszerint ez a semmirekellő Semmilyen helikopterről is vadászik. Reményét fejezte ki, hogy az ilyen álkeresztény gyilkosoknak hamarosan bealkonyul!
Leko Nyúl, a lógófülűek nemzettségének szóvivője expozéjában kijelentette, nem nyúl mellé, ha azt mondja, ennek az „ötmilliós” vadásznak kevesebb esze van, mint amennyi látszik. Egyre inkább bizonyítást nyer az a tétel is, miszerint a helikopterezés megzavarja a politikusok agyát, személyiségét. Aki egyszer helikopterre ül, utána rögtön elkezd hazudozni. Tapasztalatára hivatkozva kinyúlvánította, legtöbb politikusnak nincs szüksége helikopterre, hogy hazudozzon. Megy az nekik a nélkül is!
Ezt követően, kissé nehézkesen, Nyúl Béna emelkedett szólásra. Véleménye szerint nyúlvánvaló tény, hogy az emberek kapzsisága veszélyezteti a húsvéti nyulak létbiztonságát. Nehezményezte a vadászatok során kimutatható egyenlőtlen feltételeket is.
Vér Nyúl igazat adott Nyúl Bénának, egyben ellenállásra szólított fel. Gyáva nyúlnak nincs hazája! - Fejezte be hozzászólását.
Nyúl Visziapuskát, a harci nyulak törzsfőnöke felhívta a figyelmet arra a nem mellékes tényre is, miszerint a Semmilyen Zsolt nevezetű tolvaj rapsic, nevéből adódóan, semmilyen törvénytelenségtől nem riad vissza. Támadása várható földről, lóhátról, valamint levegőből (helikopterről) is. Egységben az erő, sok nyúl disznót győz, hangoztatta. Javasolta egy speciális nyúl kommandó felállítását, melynek feladata lenne megelőző csapást mérni az ellenségre. Nyúlvánosságra hozta kémeik jelentését, mely szerint a magyar nemzeti rapsic korrupt, viszont ezzel sakkban is tartható. A jelentés felhívja a figyelmet az április 8-ai választásokra is, ami felhasználható a pénz, és hataloméhes vezetők ellen. Mint az utóbbi hetekben hallható volt, mindent megígérnek, hogy továbbra is csak ők nyúlhassanak a javakhoz, hogy ők nyúlhassák le a nemzeti vagyont.
Bealko Nyúl, a nagygyűlés doajenje elérkezettnek látta a pillanatot, hogy néhány ravasz önvédelmi módszert ismertessen fajtársaival. Támadás esetén javasolta „NEM ÉN VAGYOK A SOROS” tábla felmutatását. Másik javaslata szerint kiváló védelmet nyújthat a miniszterelnök nagyméretű fényképének felmutatása is. Ebben az esetben ugyanis Semmilyen vadász meglátva a főminisztert, pavlovi reflexének engedelmeskedve eldobná a puskát, és kéjesen vigyorogva, nyálcsorgatva tapsikolna. Javasolta továbbá, hogy a megtámadottak ne nyúlegyenesen próbáljanak meg nyúlutat nyerni, hanem cikk-cakkban fussanak. Csak annak szégyen a futás, aki lassú! – Tette hozzá.
Nyúl Bul, közismertebb nevén Nyulam Bulam kinyulatkozta, nem hajlandó kinyúlni aljas gazemberek kedvéért!
Nyúl Pilla bojkottra szólított fel. Mint elmondta, nem fog húsvéti tojást tojni, amíg Semmilyen az erdőkben, mezőkön garázdálkodik. Inkább tojik az egészre!
Nyúl Ketrecharcos, a házinyulak képviseletében támogatásáról biztosította mezei, és erdei kollégáit. Kérte a jelenlévő küldötteket, fogadjanak el egy határozatot, melyben megtiltanák gyereknyulak kampánycélokra történő igénybevételét. A javaslatot a jelenlévők hangos nyusszogással, valamint lábdobogással ellenszavazat nélkül fogadták el.
A közgyűlés szintén elfogadta Nyúl Visziapuskát javaslatát a speciális nyúl kommandó felállítására, egyben felkérte őt a kommandó megszervezésére, és vezetésére.
Végezetül a küldöttek egy memorandum elfogadásával üzentek a bűnözőknek. Ez egyben nyúltimátum is, hiszen kinyulatkozták, hogy amennyiben nem menesztik a hazudozó rapsicot, bojkottálni fogják a Húsvétot!
Az elnyúló nemzetgyűlést Vezér Nyúl felszólalása zárta. Elmondta, hogy nem szándékoztak kemény eszközökhöz nyúlni, de nem volt más választásuk, mivel Magyarország kormánya folyamatosan törvénytelen eszközökhöz nyúl. Külön kihangsúlyozta, hogy intézkedéseik nem a kisemberekre irányulnak.
Beszéde végén kellemes húsvéti ünnepeket kívánt minden jóérzésű magyar állampolgárnak.

Ehhez sok mindent már nem lehet hozzátenni. Kívánom a húsvéti nyulaknak, nyusziknak, egyikőjük se legyen tepsi hapsi, inkább az kerüljön tepsibe, aki kapzsi!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkenyul.blog.hu/api/trackback/id/tr4813779150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása