Egy kajaktúra igaz történetét olvashatjátok alább.

Ifjú sihederként voltam egy kajaktúrán. Kétszemélyes túrakajakokkal estünk neki a Bodrognak, meg a Tiszának.

Sárospatakról indultunk. Hogy mér’ pont Sárospataknak nevezik, azt nem tudom. Nem is patak mellett van, nem is sáros. Bár, ha belegondolok, minden relatív. Az Amazonashoz hasonlítva a Bodrogot, tényleg patak, a partja meg sáros, nincs mit szépíteni. Ezt tanúsíthatom. Az én társamnak a sok sörtől vándorveséje lett. Vittük partról partra. Mi cikk-cakkban haladtunk a folyón, mert folyton ki kellett kötni, sűrűn akadt egy kis dolga… sűrűn kisdolga akadt.

A második nap is ebben a mederben, Bodrogban zajlott. Mi időnként eltűntünk, a Sörci – nevezzük nevén a gyereket – veséje megint meghatározta az útvonalunkat. Amikor sikerült felzárkózni, társaink rögtön látták, hogy hol jártunk, mivel Sörci szeme csillogott a megkönnyebbüléstől, lába meg sáros volt a parti kalandtól. Sárospataktól a Tisza torkolatig minden bokrot megjelölt, mint egy jó kutya.

Már az út elején látszott, hogy a kitűzött napi kilométer adagot mi nem hosszában teljesítjük, hanem keresztben.

Az is világossá vált előttem, hogy ily módon október végére érhetünk célba. Elkeseredésemben megüzentem a családomnak, hogy a Bodrog-Tisza torkolathoz küldjenek meleg ruházatot, meleg alsóneműt, sísapkát, hótaposó csizmát.

Tisztán látszott, hogy Sörci barátunknak a folyékony energia bevitelét optimalizálnia kell, ha nem kívánunk végletesen leszakadni a csoporttól. Le kellett csökkenteni a sör mennyiségét, s mivel Sörci teljesen nem kívánt kijózanodni, más energiahordozók után nézett. Viszont ennek is volt mellékhatása. Szerencsére ez már csak szárazföldön jelentkezett, estefelé. A Sörci, annak rendje, és módja szerint, becsületesen lerakta a szükséges jelző rókákat.
A harmadik nap - erőm fogytán – arra az elhatározásra jutottam, hogy ez nem mehet így tovább. Világosan tudtára adtam, hogy apró-cseprő dolgok miatt nem kötünk ki, intézze el a dolgát, ahogy akarja. Becsületére legyen mondva, rutinosan megoldotta. Hátrafelé kicsúszott a kajakból, s dolga végeztével – nem kis küzdelem árán – visszamászott.
Most már nekünk is volt sárga folyónk…

Igen ám, de kis dolgokat mindig követik a nagy dolgok. Barátom könyörgőre fogta, de akkor már hiába, betelt a pohár, nem csak a sörös…

Rá kellett jönnie, hogy ezt a szülést most külső segítség igénybevétele nélkül, egyedül kell megoldania. Mi nem fogunk bábáskodni fölötte.

Feltűnés nélkül megpróbálta újból elhagyni a kajakot, de már ez sem sikerült. A társaság rosszat sejtett.

A nagy disznóságok elég gyakran, és gyorsan a felszínre kerülnek. Most is ez történt.
A fizikai törvényszerűségek enyhén szólva sem voltak segítségünkre. Könnyű szülés volt, az eredménye rögtön táthatóvá vált, de ez volt a legkisebb probléma. Hogy nem szép, az egy dolog, nem arra készültünk, hogy csodáljuk…

Barátunk, dolga végeztével – rossz szülő módjára - igyekezett a kis jövevénytől megszabadulni, de legalábbis minél nagyobb távolságot tartani. Miután kezet mosott – úri gyerek volt mindig is -, gyorsúszással próbálkozott, de újra közbeszólt a fizika. A mozgási energia örvénykeltő hatása igencsak megnehezítette a harcát. Ragaszkodó volt a kicsike. Sörci megpróbálkozott néhány testcsellel, valamint hirtelen irányváltoztatással előnyre szert tenni, de így sem sikerült jelentős előnyre szert tennie. Számunkra is világossá vált, hogy a fizikától mi sem tudjuk magunkat függetleníteni. A széljárás okozta a következő problémát. Észlelvén a bajt (bűzt), útvonalat változtattunk, megpróbáltuk a hátszél kedvezőtlen hatását kiküszöbölni, majd csapásszámot növelve irtózatos sebességre kapcsoltunk. Rozsnyói Kati néni – értesülve teljesítményünkről – megpróbált leigazolni bennünket, de azóta is bottal üti a nyomunkat. Még szerencse, hogy a magyar kajak-kenu sport ezt nem sínylette meg…