Pár éve Kókler Miklós keresgélte Petőfit, nem találta. Én megtaláltam! Köszöni szépen, jól van, ott, ahol van, esze ágában sincs visszajönni. Nincs hova! Nincs magyar haza! – mondta. Azt üzeni a mai uralkodóknak, ne keressék, nem akar találkozni tolvajokkal, népnyomorítókkal, hazaárulókkal! Azt is hozzátette: egy népnek nem uralkodókra van szüksége, hanem szolgákra, akik szolgálják a nemzetet!

Elmondta, hogy figyeli a mai viszonyokat, és nagyon el van keseredve. Szerinte nekünk már kevés a 12 pont. '48-ban boldog volt, mert barátai, honfitársai hajlandók voltak harcolni a szabadságukért. Ma csak gyáva népet és birkákat lát.
Megkért, juttassam el hozzátok, igaz, szabadságot, szerelmet szerető magyarokhoz üzenetét. Bízik benne, még nem halt ki a magyar virtus. Lesznek még méltó utódai. Lesz még magyar szabadság!
Kérésének örömmel eleget teszek! Nincs mit hozzátennem! Íme, olvassátok!

Honfitársaim!

Méltatlanok vagytok arra is, hogy bennünket ünnepeljetek! Fel vagyok háborodva! Halottgyalázás, a szabadság eszméjének megcsúfolása, sárba tiprása, amikor gyáva nép tartja magáénak a forradalom emlékét. A szabadságról nem beszélni kell, nem álmodozni kell róla, hanem harcolni kell érte! Fotelből nem lehet forradalmat csinálni! Elképedve olvastam, egyesek Európától várják jövőjük jobbrafordulását. Nem vagytok normálisok!
Az meg aztán végképp mindennek a teteje, amikor egy porbafingó diktátor emlékezik meg rólunk, ráadásul az én szülőházamnál. Paravánok mögül, mert fél a saját népétől is.
A kurva életbe! Hogy tűrhetitek ezt?! Égbekiáltó gyalázat!
Honfitársaim, barátaim! Miért, és főleg meddig hagyjátok még, hogy megalázzanak benneteket?
A ti földesuraitok, palota-bitorlóitok egyáltalán nem nemesek, semmilyen értelemben! Ezek a tehetségtelen brigantik, senkiháziak, a szép magyar haza ellenségei, gátlástalan kirablói! Vérző szívvel látom, hogy nap, mint nap eladják az országot, - már most is koszos gyarmat valamikori szép hazám - ti pedig barmok módjára hagyjátok, nem tesztek ellenük semmit. Elfelejtettétek mi a hazaszeretet! Hová tűnt bátorságtok? Hogy fogtok gyerekeitek, unokáitok szemébe nézni, mikor eljön az ideje? Milyen példát akartok mutatni nekik? Azt, hogy gyáva, beszari magyarok voltatok, nem mertetek kiállni magatokért, értük, hazátokért?
Magyarok!
Gyávák, semmirekellők vagytok! Mi az istenre vártok? Mi kell még, hogy felébredjetek? Gyerekeitek, unokáitok elhagyják a hazát, hogy megélhessenek, de legfőképpen azért, mert nem akarnak szolgaságban, rabságban élni, külföldi tőkések lába kapcája lenni. Pedig ez a szép ország el tudna tartani több embert is! A labancoknak dolgoznak, külhont gyarapítják, de hazát ott soha nem találhatnak! Mindig csak szolgák, megtűrt vendégek lesznek! Unokáitok német, osztrák, angol iskolába járnak. Majd szép lassan elfelejtik a gyönyörű magyar nyelvet is. Ezt akarjátok?
Az Isten szerelmére! Ébredjetek már föl! Ha még sokáig vártok, azok a sötét lelkű gazemberek a szabadságvágyat is kiölik belőletek! Látom, mint butítanak benneteket, mert hagyjátok. Beteg királyotok azt csinál veletek, amit csak akar! Mikor szakítjátok már el a láncot?
Mi '48-ban sajtószabadságot akartunk. Ti még most is csak álmodoztok róla! Újságjaitok zöme elnyomóitok kezében van. Otthon lapultok, bambultok egy doboz előtt, amiből csak a szenny árad, hazugságokat zúdítanak rátok!
Felelős minisztériumot követeltünk, ti nem akartok hazátokat, benneteket szolgáló minisztériumokat? Amik vannak, azok nem benneteket szolgálnak!
Akartunk országgyűlést is. Mondhatjátok, nektek már van. Nahát, arra aztán ne legyetek büszkék! Hallom, látom, mi folyik ott! Az minden, csak nem országgyűlés! Választott képviselőitek egy kalap szart sem érnek! Be sem lett volna szabad ülniük abba a pöcegödörbe!
A törvény előtti egyenlőséget is zászlónkra tűztük. Nehogy azzal jöjjetek, hogy nálatok ez megvalósult! Elég, ha csak az ügyészségetekre, bíróságaitokra, választási törvényetekre, a Munka Törvénykönyvére, sztrájktörvényre emlékeztetlek benneteket! Ugye? Nincs miről beszélni!
Közös teherviselést akartunk. Nálatok van? Nincs! Ti viselitek a terheket, míg kifosztóitok zsírosodnak rajtatok és dőzsölnek véreteken, verítéketeken!
Úrbéri viszonyok megszüntetését követeltük. Ahogy elnézem uraitok földéhségét, ez már megint aktuális! Szégyelljétek magatokat!
Nemzeti Bankot akartunk, de nem olyat, amilyet ti most elviseltek! Annak csak a neve nemzeti!
A ti katonaságotok megesküdött az alkotmányra, bár ne tette volna! Még egy normális alkotmányotok sincs! Különben is, a nemzet szolgálatára kellett volna felesküdniük, nem egy sehonnai diktátor szolgálatára! Katonáitok egy része külhonban szolgál, akik itthon maradtak anyám tyúkját nem tudnák megvédeni, nem hazájukat! Erre vagytok büszkék? Vegyétek már észre, azok a brigantik ellenetek fegyverkeznek!
Unió-t, Erdély és Magyarország egyesítését követeltük. Most azt látom, ti saját hazátokban sem vagytok egységesek! Ideje lenne összefognotok, ha nem akartok rabszolgák maradni!
Ezek után gondolkozzatok el, mire jutottatok 175 év alatt!
Javaslom, tegyetek fel magatoknak egy kérdést:
Rabok legyünk, vagy szabadok?  - Na, ez a kérdés! Válasszatok!
Majd akkor ünnepeljetek, ha már lesz mit!
Jelentkezzen, kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete!
Szerezzétek vissza kedves, szép hazánkat a pénzsóvár, álkeresztény rablóbanda karmaiból!
Csak rajtatok múlik szép lesz-e a magyar név megint, méltó régi nagy híréhez! Hogy meddig kell még titkolni szégyenkezve magyarságtokat.
Legyen végre béke, szabadság és egyetértés magyar földön!
Talpra magyarok! Hí a haza!