Senki nem bújhat el

Szürkenyúl nem viccel! A humor mindig ellenzéki!

Kinevezések

2021. december 21. 15:41 - Szürkenyúl

Huhú! Drága nyulacskáim! Nem hiszitek el, mit hallottam a nagy füleimmel! A miniszterelnöknek nevezett Semmilyen megint nem fog aludni. Nem véletlenül mondják, hogy az ördög nem alszik. Egy elkapott E-mailből azt tudtam meg, hogy újabb törvényjavaslatokat nyújt be.semjen.jpg

Nem is akármilyeneket! Ha azt hittétek volna, rosszabb már nem jöhet, tévedtetek. De bizony, jöhet! A határtalan gonoszság nem ismer határokat!
Azt már biztos hallottátok, hogy Novák Fideszfülű Katalin lesz a köztársasági elnök. Miután ezzel már újra és jól megaláztak bennünket, már meg sem kellett volna lepődnöm.
Az egyik javaslat szerint Orbán lesz Soros. Ugye, erre azért nem számítottatok, pedig logikus. Nem is értem, ez eddig miért nem jutott eszébe Habonynak. Az első helyettese természetesen Semmilyen lesz. Olyan is lesz. A másik javaslat szerint január elsejétől Kupakos Kósa lesz Gyurcsány. Na, ez már valami, de ezzel még koránt sincs vége! Ennyivel nem érik be, ha már így belelendültek. Márki-Zay-Pétert is leváltják, helyette Bayer Zsolt fogja irányítani az ellenzéket. Megfelelő embert a megfelelő helyre! Na, persze nem azt akarom ezzel mondani, hogy egy lapon lehetne említeni Márki-Zay-jal, nem! Ez a Bayer csak a Fidesznek felel meg, de nekik nagyon. Miután kiderült, hogy Polt által vezetett legeslegfőbb ügyészség Európában az élvonalban van, most újabb feladatot kap. Ő lesz Hadházy Ákos is. Helyettese is lesz, mégpedig nem is akárki! Most vált szabaddá, s mielőtt börtönbe kerül, Völner Pál lesz Polt korruciókért felelős államtitkára. Az ő esetében, az ellene folyó büntetőeljárás miatt gondolkodni kell helyettesítéséről is. Mit gondoltok, kit találtak a legalkalmasabbnak erre a feladatra? Igen, Mengyi Rolandot, ő már leülte büntetését! A döntéshozók mindenre gondolnak, nem kell aggódnunk!
Hát, drágáim, ennyit tudtam meg, remélem megnyugodtatok? Jó (mocskos) kezekben az ország!

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkenyul.blog.hu/api/trackback/id/tr3016789850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evilwolf 2021.12.21. 20:54:49

Tényleg nem kell aggódnunk, ennek a népnek bármilyen politikus megfelel. Bármit megtehetnek a néppel, az csak vigyorogva hajolgat a kedves vezérnek.
Így van a kezdetektől.
Meg amúgy is, miből lehet választani?

midnight coder 2021.12.22. 08:50:28

Mondj nekem egy olyan köztársasági elnököt a gengszterváltás óta, akinek a hiányát észrevette volna bárki a kormányõrökön kívül, ha elrabolták volna a UFO-k.

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.12.22. 20:08:42

1. MZP és Bayer között van különbség?

2. A rendszerváltás óta mindegyik közt.-i elnök húzott valamelyik párthoz, ami tevékenységére, teljesítményére rá is nyomta a bélyegét. Mindig szívből utálok a külfölddel jönni, de Nyugaton is ez van. Mindenütt, ahol a végrehajtó hatalom feje rendelkezik tényleges hatalommal és mellette az államfő jogköre erősen korlátozott, jobbára jelképes. Tehát alapból ne a jelölt párhovatartozásán akadjunk ki. Az elnök kötelessége viszont mindenhol a pártérdekeken felülemelkedni és valóban az össznemzet érdekeit képviselni vagy legalábbis törekedni rá.

3. A gond azzal van, amire szellemi színvonalon a magát lassan bayeri mélységekbe leküzdő ellenzéki miniszterelnök jelölt is rámutatott: Novák Katalin a jogállamiságot elpusztító, magát mindenhova befészkelő akarnok rezsim embere. Mivel csak 2018-tól országgyűlési képviselő, a 2010-14 közötti ciklusban nem vett részt az Alkotmány egypárt Alaptörvénnyel való felváltásában, és más törvényellenes gazemberségeknek a fideszes törvénygyár által jogszabályokkal való törvényesítésében. De a hölgy a brancshoz tartozik, mint ahogy fog a továbbiakban is.

4. A hármas pontból következően habár az elnökjelölt egy nő, tanult és nem mellesleg jól néz ki - ergo a kor trendjének megfelelő - a posztján mégis kész röhej lesz.
süti beállítások módosítása