Senki nem bújhat el

Szürkenyúl nem viccel! A humor mindig ellenzéki!

Orbanitika

2021. augusztus 27. 07:56 - Szürkenyúl

Aranyos drága nyulacskáim, már megint nagy dolgok készülnek kis hazánkban. Új tantárgy bevezetésén gondolkodik az oktatásért felelős szakminisztérium. Ó, ezt elszúrtam drágáim! Az oktatásnak nincs is szakminisztériuma. Szóval a piszkoskörműék, na. Az új tantárgy neve: orbanitika. Azon még folyik a vita, hogy kis, vagy nagybetűvel kell-e írni, de ha már a tanoknál tartunk, ahogy a seggnyalók lélektanát ismerem, biztos nagybetű lesz az!iskola-tabla.jpg


Az ötletet Kínától vehették át, ahol bevezetik a nemzeti tantervbe Hszi Csin-ping ideológiai nézeteinek oktatását. Budavári Napóleon nem maradhat le kommunista barátja mögött!
Az új tantárgy bevezetésének célja, hogy segítsen elsajátítani a fideszista, focista, orbánista gondolkodást az ország fiatalságában. Ezzel akarják elérni, hogy a fiatalok a Fideszre hallgassanak, és ne az eszükre, vagy a szívükre. További célja az orbanitika tantárgy bevezetésének, hogy ezzel is növeljék a fiatalokban a hazafias érzéseket, erősítsék bennük a nemzeti sehovatartozásukat.
Az az igazság drága nyulacskáim, hogy bár nem vártam, de számítottam rá, hogy ez be fog következni. Úgy is mondhatnám, megágyaztak neki tisztességesen. Már korábban is próbálkoztak az oktatás megreformálásával, azaz lebutításával. Emlékezzetek csak, kacérkodtak a nyúltenyésztéssel, már tankönyv is volt rá, de a derék nyulak elszaladtak. Aztán énekeltetni akarták a tanulókat, még az órák közötti szünetekben is. Focit is akartak tanítani általános iskolákban, már az oktatási anyag is megvolt, tanárhiány nem lett volna, nálunk a focihoz mindenki ért. Valamiért mégis elmaradt, pedig a trottyos nagyon akarta. Már számos általános iskolában folyik honvédelmi nevelés. A hittanról már kár is szót ejteni. Arra következtethetünk, mindennel próbálkoztak, csak nehogy valami hasznosat tanuljanak a gyerekek, jobb, ha buták maradnak. Biztosabban tudják úgy, hol a helyük nemzeti hovatartozásügyileg! Na, de most megtalálták az igazi tantárgyat: orbanitika!
A tanórákon a nemzeti nebulók megtanulhatják az orbáni retorika nemzeti szabályait: hogyan kell szemrebbenés nélkül, kulturáltan bárkinek a pofájába hazudni, hogyan kell észérvek nélkül hülyének nézni egy egész nemzetet. Mióta a csöppet sem hatalmas Liliputi Hübrisz Cézár hatalmaskodik, annyi mindent összehazudozott már, hogy a tananyag ezen részének összeállítása nem okozhat nehézséget, még egy mai fidesznyák tankönyvírónak sem.
Külön tananyagrész foglalkozik a tantárgy névadójának veretes gondolataival. Ezekben sincs hiány! Most csak két gyöngyszemet említenék: „Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok”, és „Nőügyekkel nem foglalkozom”. Orbanitika órán részletesen foglalkoznak majd a király önéletrajzával is. A tananyag fontos része lesz, kívülről kell majd fújni a nemzeti nebulóknak, hogy mikor született, melyik évben milyen csatákat nyert meg, hányszor állította meg Brüsszelt fél kézzel, mikor állította meg a Tisza és a Duna áradását gumicsizmában, hány libernyákot tud egyszerre elvinni a hátán, és hogy honnan származik, különös tekintettel a kipcsak és türk vérvonalára. Úgy hallottam, tornaórán a diákok is gyakorolni fogják a libernyákok háton cipelését.
A tantárgy körül bábáskodók fontosnak tartják a fiatalok esztétikai nevelését, az illedelmes viselkedést, ezért a tananyag, többek között, foglalkozik majd a vezér öltözködésével is. A tanulók rajta keresztül betekintést nyerhetnek a divatos öltözködés rejtelmeibe. Lehet, hogy a hajdani iskolaköpeny mintájára bevezetik a trottyos gatyát, valamint a kihízott, összement zakót is.
Tervek szerint a diákok megtanulhatják azt is, hogyan kell viselkedni Brüsszelben, ha mindenki utálja őket. Ha nem lesz változás, erre mindenképpen fel kell készüljenek!
Házifeladat is lesz! A diákoknak otthon az utcai harcokat kell gyakorolniuk.
Nos, drága nyulacskáim, ez vár ránk, főleg gyerekeinkre, unokáinkra.
Mit mondhatnék erre mást, minthogy:

Előre pajtások!

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkenyul.blog.hu/api/trackback/id/tr5316670912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2021.08.27. 09:34:22

Na, ennek se volt se füle se farka. Márpedig fül nélkül a nyúl nagyon gáz.

evilwolf 2021.08.27. 10:39:01

Ahogy meglátom Orbánt, akár képen, akár bötűkkel leírva, elborul az agyam. :-))
Így fordult elő, hogy a címet, orbanitika
orbánTitkának, a tanokkal szót meg tanKokkal olvastam hirtelenjében.
És a kettő szorosan összefügg, mert a törpe diktátor mindig harcol. Csak azt nem értem, ha ilyen harcos, keménylegény, akkor minek körülötte a hadsereg.
Juteszem.
És ezt mind Gáspár, Cézár napon tudtad leírni.
A Gazsi, aki katonának állt, magyar vitéz lészen belőle. Akár főparancsnok, hadügyminiszter.
Gáspár és Cézár
Megszólalt egy dal a fejemben:
Waszlavik - Egy rózsaszínű káddal.azaz A vidámpark fényein
A vidámpark fényein háton repülök,
Míg Cézár pezsgőt bont a hold teraszán.

Na oké, bemegyek az állatkertbe, előttem egy kalitka,
Jobbra, balra ketrec.
De középen Néró horkol, megpiszkálom egy mogyoró bottal.
Befutok magamba, megnyomok egy gombot.
Napóleon sakkozik, rádobok egy rongyot.
De közben épp Julius Caesar Nérót hozza,
Uraim! Önöket a legjobb irány vezeti a holdra!
www.youtube.com/watch?v=HBC0f6oFR6A

evilwolf 2021.08.27. 10:41:46

@midnight coder:
Pediglen vala.
TanÚ(l)ság,
kórkép
miazmás
így gusztus 20, kotmányunk ünnepe után.

a nagy hohohorgász 2021.08.27. 20:31:54

@evilwolf: Orbán utalatra nevel!!! De Orbánt utálni az dicsőség!!!! Agyrágó manók nálad is éhen maradnak!!!!! Amúgy a liberalizmusban bármit lehet, akkor mi a fasz bajod van????? Azt csinál amit akar! Szarjál sünt te geci!!!! Te magad leirtad hogy annyira utálod Orbánt hogy még olvasni sem tudsz bmeg!!!! Ezek a haladó liberalis ertekrendek?????

evilwolf 2021.08.28. 09:13:27

@a nagy hohohorgász:
Na, most olvasd vissza magad, te nemzeti köcsög, és talán meglátod, hogy a mocskosszájú írásod alapján ez lenne a nemzeti értékrend? :DDD
Direkt nem azt írtam, hogy gondolkodj el az írásod és az értékrend között, mivel az agyrágó bogárka be sem kerülhet a fejedbe, mivel nem is alakult ki benned olyan, hogy agy, csak ösztöngumó, ami működteti a mozgásod.
Bizony, országunk legfőbb problémája az olyan senkiházi mint te, aki trutymós szájával, pár elemis végzettségével, a rendszert kiszolgáló megélhetési kommentelésével, értékrendet képzeli magát.
Az ilyenek hozták össze Trianont, és ezek óbégatnak, hogy mindent vissza. Nemzeti szégyen.

a nagy hohohorgász 2021.08.28. 11:39:05

@evilwolf: úgy látszik betaláltam.... hahaha

evilwolf 2021.08.28. 14:59:15

@a nagy hohohorgász:
Ugyan khérrem, a magadfajta pórnép sarja csak az anyucikájába tud betalálni.

a nagy hohohorgász 2021.08.28. 20:33:04

@evilwolf: igazad van te tényleg osztongumo vagy...hahaha

alöksz róz 2021.08.29. 10:50:25

@a nagy hohohorgász: ilyenek a prolik, ennyire képesek

taga20 2021.08.29. 11:44:38

@alöksz róz: nem bazdmeg rözse, az egy velenceitükör!:)))

alöksz róz 2021.08.29. 12:17:15

@taga20: jó hogy jöttél, te vagy a legjobb példa, pont ilyen proli vagy

taga20 2021.08.29. 12:44:13

@alöksz róz: mi van fityeszork, zavar a tükör?:)))

taga20 2021.08.29. 14:47:04

@alöksz róz: fityeszdroid, a családodat prolizd!

te nyomorult fityeszjobbágy, csak sajnálni tudlak, te szerencsétlen krumplivirág!:)))

evilwolf 2021.08.29. 15:35:24

@a nagy hohohorgász:
Látod, hogy nem fogsz fel semmit? Az ilyenek és ezek kölkei buktatják az országot a PISA teszteken.
Nem magamra írtam, hanem olyanokra mint te. Értelmezés? :DD

alöksz róz 2021.08.29. 17:59:30

@taga20: egy igazi tipikus hőbörgő proli vagy, mé ne prolizhatnálak?
a családban meg szerencsére nem nagyon van proli :-)
süti beállítások módosítása