Senki nem bújhat el

Szürkenyúl nem viccel! A humor mindig ellenzéki!

Közszolgállati sokk

2021. július 09. 17:09 - Szürkenyúl

Az okosok mindig azt mondják, hogy egy ország felemelkedésében legnagyobb szerepe az oktatásnak és az egészségügynek van. Ezt jól mondják. Akik ezt nem csak mondják, azok jól vezetik országukat. Itt van például Magyarország. Nem egy jó példa, de itt van. Még! Ha így haladunk, akkor nem sokáig, mert aki teheti, az elmenekül innen.sokkolo_1.jpg


Hát, nézzük csak, drága nyulacskáim, mit meg nem tesz értünk kormányunk! Na, meg persze, mit tesz meg!
Nagy feladatok előtt a szakmunkás szakmunkásképző. Tudjátok, az OKJ.
Általános iskolában hamarosan szakmunkás tanárok fogják oktatni gyerekeinket. A következő lépés gondolom az lesz, hogy a tanárokat is szakmunkások fogják képezni.
Felcserekhez fogunk járni orvosok helyett. Már felállt az ügyeletes nemorvosi szolgálat. Ebben is világelsők vagyunk! A büszkeségről most ne beszéljünk! Na persze, tudom, ezek nemzeti felcserek, nemzeti tanárok lesznek. Mi mások. Azt is hallottam, már mozgolódnak a hentesek is, OKJ-s tanfolyamon akár 3 hónap alatt sebészek lehetnek.
Hiányozni fognak! Gondoljatok bele, kedves nyulacskáim, enni még cocilizmus építése közben is kellett. Kapitalizmus építése közben sem ártana, legalább azoknak, akik életben maradnak. Jó, jó, tudom én, a szegény nyugdíjasok is, a közmunkások is sok disznóhúst, birkahúst láthatnak. Elég csak leülniük a közszolgálati MTV1 elé. Nyalhatják a szájukat is, bennfentesek mást is! Nehogy félreértsetek! Én még csak véletlenül sem arra gondoltam, amire ti. Hogyisne, hogy letiltsanak.
A borbélyok is esélyesek doktori címre, már eddig is emberi fejekkel dolgoztak, jó fogorvos, vagy agysebész válhat belőlük. Lehet, hogy nem három, de négy hónap alatt biztos! Láthatjátok, a magyar egészségügy is csodákra képes. Nálunk már a halottak is kaphatnak csípőprotézist. Olyan hosszúak a várólisták, lesz, aki csak halála után kerül sorra.
Azon gondolkoztam, mi jöhet még, mire készüljek fel, mikor ezt olvastam: „Amerikai rendőr oktatja a sokkoló használatát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak.”
Na, jól fogunk kinézni! A haladás megállíthatatlan! Bravó! Sikerült egyetemi szintre emelni az állampolgárok sokkolását. Ez már döfi! Akiket nem sikerül hazug szavakkal sokkolni, azokat sokkolóval fognak jobb belátásra bírni? Ez még mind semmi, a következő hír még sokkolóbb volt: „Túl nagyot akart meríteni az uniós pénzesbödönből a közszolgálati egyetem.” Szóval, lopkodták az uniós pénzeinket éjjel-nappal!
Kimásoltak uniós anyagokból részeket, és az így készült dokumentumokat is kifizettették volna az EU-val. Az ellenőri jelentés hosszan sorolja kormánytisztviselő-képzés csúcsintézményének túlárazásait és indokolatlan költéseit.
Na, ugye! Tanult embernek nincs párja – mondja egy régi mondás. Gazembernek bezzeg van, ezt meg én mondom nektek, drága nyulacskáim! A ganéjok minimum kettesével járnak. Biztos ezért kell sok miniszterhelyettes, államtitkár, miniszteri biztos. Nálunk már a vésznek is miniszteri biztosa van, most épp a mohácsi kapott egyet. Már csak arra lennék kíváncsi, a népjólét mikor kap miniszteri biztost, vagy legalább egy nyamvadt államtitkárt, esetleg egy operatív bizottságot? Az most nagyon menő. Már a kakadunak is van egy.
Ezek után pláne nem csodálkozom, hogy közszolgáink kirabolták az országot. Mire is számíthattunk volna? Már az egyetemen ezt tanítják nekik! Lehet, ezért nem akarják, hogy a pórnép egyetemre járjon. A pórnép csak butuljon, féljen, legyen engedelmes!
Óriási tévedésben vannak, ugye nyulacskáim? Erőteljesen túl lőtt a célon az utcai harcos és bandája!
Sokk, ami sokk! Főleg a közszolg-állati sokk!

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkenyul.blog.hu/api/trackback/id/tr9616617648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kage kyōi 2021.07.09. 19:44:43

Sajnos a kétharmadokból azt vonják le hogy mindent szabad.
Érteni ugyan nem értenek hozzá, de már Kövérelvtárs is mondta:
a szakértelem egy bolsi/libsi trükk

evilwolf 2021.07.09. 20:30:39

Operátor társadalomhoz elég az OKJ-s tanár. Betanítják, hogy mit kell bemagoltatni az új gyári munkásoknak, oszt annyi elég is.
Már most is égetik az országot a PISA tesztekkel, akkor meg kár erőlködni.
Az orbáni rendszerben elég a sokgyermekes főállású anyuci, meg az operátor apuci. Ideális család- és társadalom modell.

midnight coder 2021.07.10. 14:39:48

@evilwolf: Na ja. Amikor pedig világszínvonalú egyetemet próbálnak idehozni Orbánék, ami esélyt adna arra, hogy ne csak az összeszerelõ üzemek jöjjenek ide, a balfékek teljes mellszélességgel beállnak megfékezni a folyamatot. Mert értelmiségben nem a minõségre kell rámenni hanem a mennyiségre, elvégre az azért már kultúra ahol a német kertitörpét magyar média-gender szakos értelmiség szereli össze a kínai alkatrészekbõl.

Billy Hill 2021.07.10. 16:18:55

Bologna volt az első lépés ebbe az irányba, de az szerencsére még ojrópai volt!

evilwolf 2021.07.10. 18:03:07

"Amikor pedig világszínvonalú egyetemet próbálnak idehozni Orbánék"
Nem ismerem azt az egyetemet, szerintem a túlnyomó többség most hallott róla először. Nem tudjuk milyen.
Azt viszont tudom, hogy rendkívül sokba kerül, még köbüki is fizetni fogja, mert Orbán a nép faxával veri a csalánt.
Ja, és a hírek szerint mindezért a magyaroknak fizetni kell, ami a kínainak ingyenes lesz benne, például edzőterem.
süti beállítások módosítása