Senki nem bújhat el

Szürkenyúl nem viccel! A humor mindig ellenzéki!

Bizonyítvány

2020. december 31. 11:20 - Szürkenyúl

Aranyos drága nyulacskáim! Engedjétek meg nekem, hogy én is évet értékeljek. Ugyan, tudom, én csak egy kis szürkenyúl vagyok, még csak nem is nemzeti, de mint szenvedő félnek, talán nekem is lehet. Azt töredelmesen be kell valljam Nektek, hogy az én értékelésem meg sem fogja közelíteni még Kásler értékelését sem. Annyi hazugságot én nem tudok összehordani, ha megfeszülök akkor sem, ráadásul nem is akarok.bizonyitvany.jpg


Az a helyzet, hogy már megint leéltünk egy évet a gonosszal. Nyakunkon az új év, meg egy tehetségtelen, és ráadásul telhetetlen, beképzelt bűnöző had, akik Magyarország kormányának nevezik magukat. Nem volt könnyű, de a következő sem lesz az! Ezek a haramiák maguktól nem tudnak leállni, ezt jobb, ha tudjátok!
No, lássuk, milyen is volt ez a fránya 2020-as év!
Az idén is százmilliárdokat kaptak arra illetéktelen külföldiek keservesen megtermelt, befizetett adóforintjainkból.
A hazaáruló kormányunk idén is százmilliárdokat adott a telhetetlen egyházaknak, akik mohón kaptak a pénzünk után, nem törődtek azzal sem, hogy közben a báránykáik nélkülöznek!
Idén is kevesebb jutott oktatásra, egészségügyre, mint fegyverekre, fölösleges, túlárazott beruházásokra, stadionokra, templomokra, NER-huszárok támogatására.
2020-ban is mi voltunk Európa szégyene, az Unió jó működésének hátráltatói, csak azért, hogy a trottyos hatalmon maradhasson.
Az idén is infláció alatti volt a nyugdíjemelés, a GYES összege azonos az öregségi nyugdíj legkisebb összegével, azaz bruttó 28.500 Ft. A családok éve tiszteletére legalább nem csökkent. Erre még Novák Katalin is büszke lehet!
Az idei is a lopás, titkosítás, és a hazudozás éve volt.
Milyen lesz a következő? A felgyorsított rablás éve, hátha nem sikerül elcsalni a 2022-es választást? A gyalázkodás, ocsmány hazudozás, karaktergyilkosságok éve, az álközmédia hathatós segítségével? Vargának és Matolcsynak, a két közgazdasági zseninek köszönhetően tovább fog dübörögni a gazdaság a bányászbéka segge alatt? Harcba indulunk, Orbán szeret harcolni, a legszegényebb európai ország címéért? Az irány jó, már a harmadikok vagyunk!
Az idén is egy koszoskörmű onkológus irányította a kultúrát, az oktatást, környezetvédelmet, egy rendőr az egészségügyet. A külügyet, külgazdaságot egy nyikhaj sportmenedzser, a miniszterelnök helyettese egy plagizált diplomás teológus, színművészeti egyetem élén egy katona áll. Jövőre jobb lesz? Biztos, hogy nem!
Többen haltak meg kórházi fertőzésben, daganatos betegségekben, agyvérzésben, szívinfarktusban, mint a koronavírustól, mert nem lehetett bejutni a kórházakba, mert féltek az emberek kórházba menni, nyilván nem ok nélkül! Az orvosok sok esetben telefonon, e-mailen keresztül rendeltek. Eközben a koronavírus elleni védekezésre felállított operatív törzsben több a vállap, mint a szaktudás. Tájékoztatás égisze alatt egy igaz szó el nem hagyta szájukat.
A százmilliókat kereső focisták adómentességet élveztek, közben a minimálbért megadóztatták.
A kormánytagok, és kegyeltjeik a keresztény erkölcsiség mögé bújva jachtokon, ereszcsatornán tündököltek.
A választási törvényt saját magukra írták át, az alkotmányt kényükre-kedvükre módosítgatták, többször, mint ahányszor gatyát cseréltek!
Milliárdokkal büntették azokat a városokat, melyek nem a vezért dicsőítették.
Deutsch Tamás, akit az Európai Néppárt minden jogától megfosztott, mert nácizott, képviselőhöz méltatlanul viselkedett, Petőfi-díjat kapott. Érthető, a bádogos alkotmánygyalázó után ki is kaphatta volna?
Háborús bűnösöknek, kétes történelmi szereplőknek szobrokat emeltek, Horthy étkezővagonjának hazahozatalára is jutott 25 millió, és még ki tudja hány száz milliót költenek majd felújítására.
Mindeközben sokezer munkahely megszűnt, sok vállalkozás tönkrement, mert a kormány nem támogatja sem a dolgozókat, sem a vállalkozásokat.
Megszűnt a kultúr-TAO, helyette a koszoskörmű pofára osztogatta a milliókat a csókosoknak.
Gazdasági válság ide, koronavírus oda, a führer gömböce - kincstárnoka - szépen gyarapodott idén is! Ha nem vigyázunk, törvény is lesz rá, hogy mindent neki kell építeni, és háromszoros áron. Mindent tőle kell vennünk. Már elkezdte felfalni a gáz, és áramszolgáltatókat is! Mire várunk még?
Beszéljünk sikerekről is! Például sikerült még jobban egymásnak ugrasztani az embereket, mint tavaly. Sikerült megfélemlíteni az ország lakosságát, politikai hovatartozástól függetlenül. Sziszifuszi munkával sikerült elérni, hogy aki csak teheti, az menekül az országból. Sikerült beszerezni többszáz fölösleges és gagyi lélegeztetőgépet. Sikerült népszerűsíteni a krumplit, már választásokat is lehet vele nyerni. Igaz, kicsit megdrágult, adtak már 4,5 millió forintot is 10 kg-ért. Az Országgyűlés elnöke sikeresen elérte, hogy mára már nem polgári konzervatív, hanem alpári negatív. Szájernek sikerült megkapaszkodni a brüsszeli esőcsatornán. Nem folytatom, elég volt a sikerekből, gondolom egyetértetek velem drágáim.
Ezek után milyen bizonyítványt lehet kiállítani? Egyáltalán lehet-e? Évismétlésre azért nem gondolok! Írhatnám, hogy innen már csak felfelé vezet út, de attól tartok, még lehet ennél rosszabb is, főleg, ha hagyjuk!
Ne legyen igazam!
Ezek után mit is kívánhatnék Nektek, és országunknak, mint az ideinél sokkal sikeresebb, boldog új évet! Nincsenek kétségeim, ez csak a bűnözők nélkül lehetséges. Ehhez kívánok magunknak sok sikert, erőt, kitartást!
Túl fogjuk élni ezt a rendszert is! Rajtunk is múlik, hogy mikor lesz végre béke, nyugalom, mikor fogunk végre elindulni felfelé, kilábalni ebből a fertőből.
Aranyos drága nyulacskáim! BUÉK! (Bűnözőmentes Új Évet Kívánok)

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkenyul.blog.hu/api/trackback/id/tr6416365950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.01.01. 16:23:01

Neked is BUÉK!

Legyen igazad és éljük túl a nertársak és főleg lopkoVitya rendszerét. :-)

Szürkenyúl · https://szurkenyul.blog.hu 2021.01.01. 20:29:48

@rdos: BUÉK! Tudod! Bűnözőmentes Új Évet! :) Semmi sem tart örökké! Most pont az a baj, hogy erős a magyarok tűrőképessége. :(
Nem tudom mi kell még, mi fogja kiverni a biztosítékot. A választásokban nem bízom...
Kitartás! :)
Sok sikert, szeretetet, jó egészséget!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.01.02. 11:41:08

@Szürkenyúl: Biztosíték kiverés? A ner - pocak híveknél semmi. :-( Választás? Reméljük 22-re kinyílik azok szeme is, akik ma narancs-ködön át látják a világot. :-)

Neked is kívánom a legjobbakat. Meg még több nyulacska olvasót. :-)

Szürkenyúl · https://szurkenyul.blog.hu 2021.01.02. 12:02:31

@rdos: Köszönöm! :) Most én írom, hogy legyen igazad!
Van egy "Szürkenyúl" facebook oldalam is, ott van több, mint 350 követőm, ott 600-2000 közötti olvasóm van. Ez sem sok, de hát én csak egy kis szürkenyúl vagyok, még csak nem is nemzeti! :D

Voloka 2021.01.09. 12:43:58

@rdos: Mit kellene látni? Gyurcsány: a határon túli magyarok ne avatkozzanak bele az ország dolgába! Jakab: 15 millió magyart akarok képviselni....
De egy gyenge fasz vagy te bazd meg!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.01.11. 10:18:12

@Szürkenyúl: Arckönyvön nem vagyok, nem is nézem de azért köszönöm az infót.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.01.11. 10:20:49

@Voloka: De bides a szád pöcsömöccse! :-)

Nem baj ha nekem egyetlen politikusunk sem tetszik? :-) Biztos hogy szeretnél velem beszélgetni? Na ugye:-)
süti beállítások módosítása