Senki nem bújhat el

Szürkenyúl nem viccel! A humor mindig ellenzéki!

Titkos igazság

2020. február 19. 12:33 - Szürkenyúl

Milyen ország az, ahol a hazugságot a pofánkba ordítják, az igazságot pedig titkosítják? Milyen is lehetne? Hazug, ostoba és elveszett! Ráadásul Orbánnál ez súlyosbítva van azzal, hogy az összes eltitkolt igazság gazsággal párosul!


Csak néhány példa a sok közül:
Tíz évre titkosította az Orbán-kormány a pedofil perui magyar nagykövet ügyét.
Az Elios viselt dolgait is vizsgálta az európai támogatásokat auditáló főigazgatóság, a kormány ezeket a jelentéseket is titkosította.
10 évre titkosították a fóti gyerekek elhelyezésének részleteit.
Harminc évre titkosították, hogy miért repültek Las Vegasba és Dubajba a honvédség gépei.
Adótitokká tették azt is, melyik cég mennyi társaságiadó-kedvezményt csorgat a focicsapatoknak.
A kormány 1,9 milliárd forintot csoportosított át sportberuházásokra, a részleteket azonnal titkosították.
A paksi atomerőmű-bővítésről a magyar kormány társadalmi konzultáció nélkül döntött, majd az atomerőmű-bővítéssel kapcsolatos hatástanulmányokat, a 12 milliárd eurós orosz hitelszerződés részleteit 30 évre titkosította.
Titkosították mennyiért vette meg a magyar kormány az osztrák hadiüzemet.
Tíz évre titkosította a kormány a nyelvstratégiát, ami alapján kötelező lesz a nyelvvizsga az egyetemi felvételihez.
Titkosította a kormány a pár ezer év alatt megtérülő Budapest-Belgrád vasútépítés megvalósíthatósági tanulmányát.
Van még kétség afelől, hogy ennél a rablóbandánál az igazság egyenlő gazsággal és titkos? Nincs! Ebből az is következik, hogy amit nem titkosítanak az hazugság!
S hogyha ez még nem volna elég, a 2014-2018-as ciklusban csaknem száz, titkos, 3000-es határozatot hozott az Orbán-kormány – valószínűleg sosem tudjuk meg, miről.
Az előző ciklusban tehát átlagosan havonta két titkos kormányhatározatot hozott a kabinet.
Mindeközben a hazugsággyárak ontják termékeiket, ezerrel folyik az agymosás! Ebbe a sorba szervesen illeszkedik trottyos dakota, Magyarország legszegényebb sokszoros milliárdosa évértékelő beszédének nevezett hazugságáradata is, melyet legalább 4-szer adtak be a szennycsatornákon keresztül az arra rászorulóknak! Ment az etetés rendesen.
Ha valaki azt hiszi ennyivel megúsztuk, nagyon téved! Most kérdezni fognak. Na persze azok a kérdéseik is hazugok lesznek! Jó példák erre a korábbi rohadt nemzeti konzultációik. A most következő is! Ráadásul még fizetünk is érte vagy 2 milliárdot!
Mert nálunk még a hazugságért is fizetni kell, mert megérdemeljük!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkenyul.blog.hu/api/trackback/id/tr8915481090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása