Senki nem bújhat el

Szürkenyúl nem viccel! A humor mindig ellenzéki!

Hát, ez isteni!

2019. március 07. 07:23 - Szürkenyúl

A Magyar Tudományos Akadémia két fizikusa közbenjáró szentmisét rendelt meg a Magyar Tudományos Akadémiáért, a magyar egyetemekért, az akadémiai és egyetemi dolgozókért és családjaikért, a magyar tudományos kutatásért és felsőoktatásért. A mise a Budapest-Belváros Nagyboldogasszony plébániatemplomban lesz.
Megáll az eszem! Ilyen nagy a baj? Az akadémián, a tudományon már csak az Isten tud segíteni?


Kíváncsi vagyok!
Két fizikus honnan tudja, hogy pont a római katolikusok fognak tudni segíteni? Egyáltalán, melyik tudományágra támaszkodtak megrendelés közben?
Nagy-nagy tisztelettel megkérdezném, kértek-e ajánlatot a többi felekezettől is? Sosem lehet tudni, lehet, hogy például a reformátusok, evangélikusok, vagy a protestánsok olcsóbban megszámították volna, esetleg rövidebb határidővel, és többet vállaltak volna.
És ha mégis, valami isteni csoda folytán jobbra fordul az akadémia sorsa, tudni fogják, hogy Isten segített? Hogyan bizonyítják be, milyen kísérlettel?
A teljesítésigazolást ki fogja aláírni a vállalkozó részéről?
Arra is kíváncsi lennék, a nagytiszteletű tisztelendő hogy merte elvállalni, és mennyiért ezt a komoly megbízatást? Mit ígért, alvállalkozót fog alkalmazni, vagy maga fog teljesíteni? Közölték vele, hogy Orbán akarata ellenére kell javítani az akadémia helyzetén? Egyeztetett a feljebbvalójával? Ez merész vállalkozás! Mint tudjuk széllel szemben nem jó pisálni még reverendában sem! Ebből még háború is lehet! Még szerencse, (vagy nem!) a mi királyunk megvéd bennünket, az Istennel szemben is!
Különben sincs könnyű helyzetben az Isten! Mint tudjuk, látjuk, Orbán pénzeli veszettül. Kíváncsi vagyok, ezek után hogy mászik ki ebből a slamasztikából?
Azt sem értem, derék fizikusaink miért nem a Gazsinak szóltak, neki szabad bejárása van Jézuskához? Ugyanaz a cég.
Drága jó istenem! Most akkor tényleg Isten kezében vagyunk?
Ha már így van, lehet, inkább azért kellene imádkozni – ha már olyan gyávák vagyunk, hogy magunk nem tudunk sorsunkon változtatni – hogy a kormány megbukjon!
Bár, ha jól belegondolok, rajtunk már az Isten sem segít!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkenyul.blog.hu/api/trackback/id/tr6414674783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása