Senki nem bújhat el

Szürkenyúl nem viccel! A humor mindig ellenzéki!

EESZT nektek!

2017. október 27. 09:23 - Szürkenyúl

A digitalizálással 21. századi rendszerré válik az egészségügy.
A gyógyítást és a gyógyulást is érezhetően gyorsabbá, biztonságosabbá, kényelmesebbé és hatékonyabbá tevő, 21. századi rendszer indul el az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) november elsejei bevezetésével.


Ezek a veretes mondatok nem tőlem származnak. Balog miniszter volt az elkövető. (már ezért a két mondatért büntetni kellene!)
Hurrá! Mondhatnám, na, végre! Lesz jó egészségügyi ellátás.
Persze, nem csodálkozom, hiszen kormányunk több szervezete is foglalkozik információtechnológiával. Íme, a teljesség igénye nélkül:
Informatikai fejlesztésekért felelős Belügyminisztérium
Egészségügyért felelős államtitkár
Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos
E-egészségügyért felelős miniszteri biztos
Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Na, ugye! Még felsorolni sem volt könnyű. Azt már le se merem írni, kik állnak e szervezetek mögött.
Nagy előnye lesz a rendszernek, hogy naprakész információ áll majd minden egészségügyi szervezet rendelkezésére, mindenről, és mindenkiről. Tehát, ha valaki megbetegszik, és elmegy a háziorvoshoz, arról is, ha fertőzést kap egy kórházban, arról is, ha meghal, arról is. Ez ám a gyorsaság! Most már csak azt kéne valahogy elérni, hogy ellátást is ilyen gyorsan kapjanak a betegek.
Az egészségügyi várólisták is digitalizálva lesznek. Nagyon jó! Még jobb lenne, ha rövidebbek lennének.
Számítógépen lesz nyilvántartva az is, hol van orvos, vagy nővér hiány. Le vagyok nyűgözve! Az igazat bevallva, amilyen gyorsan fogynak az orvosok, nővérek, tényleg nincs más megoldás, ezt már csak számítógépen lehet nyilvántartani. Illetve, talán mégis. Számítógép helyett esetleg orvosokat kellene venni. Ja, és az orvos még gyógyítani is tudna.
Digitalizálni fogják az omló vakolatokat, falrepedéseket is. A kor szavára hallgatva nem mm-ben, m2-ben történik majd a nyilvántartás, hanem bitben. Ha így haladunk, előbb, vagy utóbb még az ágytál, a kacsa is digitális lesz. Közvetlen információkat küldenek majd a rendszerbe az eredményekről. Szuper lesz!
Számítógépes nyilvántartásba veszik a hiányzó lélegeztető gépeket, MRI-ket, CT-ket, stb. Na, ezt csinálják utánunk nyugaton!
A fertőzések is digitálisan fognak terjedni.
A hálapénzt is elektronikusan kell majd utalni, nem pedig maradi módon, készpénzben fizetni.
Ott, ahol jelenleg nincs háziorvos, digitálisan lesz pótolva. Újra megvalósul a szabad orvosválasztás. Mindenki oda megy, ahova tud.
A vírusok is digitálisak lesznek.
Az orvosi ellátáson átesettek, túlélők, maradnak a rendszerben, de büntető pontok kerülnek a nevük mellé.
Az egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, ilyen átfogó informatikai rendszer sehol sincs Európában. Szegény angolok, németek, svájciak, franciák, norvégok! Sehol sincsenek hozzánk képest! Úgy sajnálom őket. Még jó, hogy náluk van helyette megfelelően működő orvosi ellátás.
A rendszer alkotói már gondolkoznak a fejlesztéseken is.
A következő lépés a virtuális egészségügyi ellátás lesz. Ebben már ma is messze megelőzzük a világot.
A következő terület, ahol a digitalizálás teret fog nyerni, az oktatás lesz.
Kezdem már kapizsgálni. Ami nem megy, azt digitalizáljuk. A fejlődés megállíthatatlan!
Azért egy kicsit el vagyok keseredve. A kifejlesztett rendszer az állami egészségügyet öleli fel. Én hülye meg 10 éve magánorvosokhoz járok, maszek MRI-t, CT-t veszek igénybe. Nem azért, mert olyan jól megy, hanem, mert én marha dolgozni akartam, nem pedig táppénzen rohadni. Arról már nem is beszélve, hogy meg is akartam gyógyulni. Na, most ezek után még a rendszerből is kimaradok. Ez persze nem sokat számít, hiszen én csak egy kis szürkenyúl vagyok. Valahogy túl is élem, de nagyon sokan vagyunk, akik nem tudják kivárni az állami egészségügyi ellátást.
Mi van például azokkal, akik magánorvosnál szülnek? Szegények! Elmennek a védőnőhöz, aki azzal fogadja őket, asszonyom, ez a gyerek meg sem született.
Balog szerint, a digitalizálással, pár év alatt 70 ezerről 28 ezer alá sikerült csökkenteni a várólistán szereplők számát, amelyet újabb fejlesztésekkel tovább kívánnak mérsékelni.
Mikor ezt olvastam teljesen megnyugodtam. Nincs itt semmi baj. Nincs szükség több orvosra, nővérre, több, jobb orvosi eszközre, az egészségügyi rendszer digitalizálásával, kommunikációval minden megoldható.
Ezek szerint most én is hozzájárultam az egészségügy fejlődéséhez.
Ha csak egy fővel sikerült csökkentenem a várólistán szereplők számát, már megérte! 

Egészségetekre!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkenyul.blog.hu/api/trackback/id/tr3013101934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása