Már leéltem egy pár évet, össze tudom hasonlítani gyerekkorom Magyarországát a mai Magyarországgal!
Nem sok változás van ám az én gyerekkoromhoz képest.
Akkor diktatúra volt, most is az van, kezdem is magam komfortosan érezni. Csak most jobban fáj, mert már beleszagoltam a szabadságba…

Vezetőink hazudtak akkor is, hazudnak most is.
Akkor volt Állami áruház, most van Nemzeti dohánybolt, és ha ilyen gyorsan haladunk, lesz királyi szeszáruda, ezt követi majd a Nemzeti pálinkaGyőző.
Újra megalakult a nép kormánya. Első törvénye szerint a kitüntetetteknek újra a „dolgozó népet szolgálom” rigmussal kell megköszönni majd az elismerést. Gondolom hamarosan megalakul a II. Magyar Népfront is.
Akkor volt fölvonulás, most is van, csak most szimpátiatüntetésnek nevezik. Pártunk és kormányunk hívott, hát mentünk. Most mi van? Pártunk és kormányunk megszervezi a spontán tüntetést, a fiatal demokraták járókeretet ragadnak és mennek. Akkor tele volt a tribün a rendszer híres, hű alattvalóival. Most tele van a tribün a rendszer jól fizetett, híres, hű alattvalóival.
A fontos közhivatalok pártkézben voltak, most kézben tartja őket a párt. Nem nagy a különbség.
Az én időmben a párt irányította a médiát, most meg a kormányzó párt irányítja a médiát.
Az én időmben nagy volt a szegénység, WC papírra sem tellett mindig. De újság az mindig volt otthon. A seggem annyi betűt látott, hogy megtanult olvasni.
Ma is nagy a szegénység, sokaknak már újságra sem telik. Az internet meg nem alkalmas mindenre… Azzal nem lehet kitörölni. Hát, szóval nehéz az élet ma is.
De azért van változás is. Sok dolog van, ami az én időmben nem volt.
Akkor nem volt munkanélküliség, most van. Igaz, ami igaz, jó kezű közmunkás bárkiből lehet. Pláne, hogy
kormányunk, a párttal karöltve hamarosan beindítja a Nemzeti köz, és kényszermunkás képzést, a szakmunkásképzés helyett. Söprögetni, szemetet szedni mindenhol kell. Igaz, csak félmunkát végezhetnek, mivel a nagyon szemeteket úgy sem tudják összeszedni. Azoknak a mocskoknak mentelmi joguk, jól fizetett ügyvédjük van.
Akkor személyi kultusz volt, most nem nevezzük annak.
Az én időmben volt kommunista szombat, most meg van „te szedd nap”. Mi a különbség a néven kívül? Talán annyi, hogy most előtte jó sok szemetet kell szétdobálni az országban, hogy legyen mit összeszedni…
Az átkosban voltak államosítások, most megint vannak, csak most más a mozgató rugó.
Most dübörög a gazdaság. A minap is hallom, hogy a főnök nem ér rá, mert délután a gázszerelő elvtárs 14. disznóólját kell átadnia, utána pedig ünnepi vacsorán vesz részt, ahová hivatalosak a disznók is.
Hallom, nincs elég hely a kórházakban, de helyette van sok stadion, ráadásul üresek. Nem is értem, az emberek miért pont oda akarnak menni, ahol nincs hely. Pártunk, kormányunk építi a sok szép stadiont, mi meg – nyüves nép - tudomást sem veszünk róla. Javasolnám a tervezőknek, hogy sok kényelmetlen szék helyett ágyakat szereljenek be. Bérletes ágyak mellé lehetne rögtön egy kis asztalkát is szerelni, széffel, informatikai rendszerrel. Állandóan azt hallani, hogy beteg a magyar foci. No, hát ha beteg, akkor hol a helye? Kórházban! Kis ráfordítással át lehetne alakítani a stadionokat kórházzá. Gondoljanak csak bele, az informatikai rendszer funkcionálhatna nővérhívóként, az asztalok meg éjjeli szekrényként. Orvos, pszichológus, masszőr már most is van a stadionokban. Van is szükség rájuk… Persze pszichológusra szükség lenne a nézőknek is. Na, hallják. 1. nem normális, aki mostanság focimeccsre jár. 2. A látottakat nem könnyű segítség nélkül feldolgozni. Nem véletlenül van kerítés a nézők és a pálya között… Kész zárt osztály. Hogy melyik terület? Mikor melyik. Néha a lelátó, néha meg a játéktér.
Beteglátogatás a meccsek ideje alatt lehetne.
Beléptető rendszer már most megfelelő egy kórháznak. A vénaszkenner egy kész szűrővizsgálat.
Egy dolog azonban nem változott. Akkor is szólásszabadság volt, most is az van. Szabadon lehet dicsérni a rendszert, de ha elégedetlenkednek, annak következményei vannak. Hallom, rászálltak már a tüntetőkre is. Tudniuk kell, másnapra azt is tudni fogják, hogy mikor szartak utoljára, és milyen színűt, de még azt is, hogy kidülledtek-e a szemeik.

Szóval, vigyázni kell, én mondom! Nem mindegy hol, mit mond az ember. Legalábbis, ha nincs hatalmon!