Senki nem bújhat el

Szürkenyúl nem viccel! A humor mindig ellenzéki!

Szürkenyúl, és a múlt

2016. augusztus 28. 13:34 - Szürkenyúl

Olvasom a híreket, és az jutott eszembe, hogy mostanság nem egyszerű két lábbal állni a földön. Nekem például rövid lábam van, épp hogy leér a földre. de legalább nekem leér. Ismerek olyat, akinek nem ér le. Ezt onnan is lehet tudni, mert sámlit kell a lába alá tenni, hogy ne a levegőben álljon, meg hogy felérje az emelvényt.


Erről meg fölidéződtek emlékezetemben azok az esetek, amikor vezetőink vidékre látogattak. Lehetett tudni, hogy jönnek, mert előtte lázas készülődés volt, akkor nagyon fontos volt, hogy rend, tisztaság legyen. Az én időmben, ha jött egy magas elöljáró a városba, mindennek ragyogni kellett, még a napnak is! Az út szélén nem nyílhatott csak pirofehérzöld, vagy piros, vagy fehér, vagy zöld virág, vörös csillag, esetleg lehetett még ott sarló, vagy kalapács. Ma már persze más a helyzet, ma már nem nyílhat sem sarló, sem kalapács. A fákon nem lehetett varjúfészek. Napi parancsba kiadták, a fészkeket el kell távolítani. Az életben maradt madarak, fészkeik visszarakásáról maguk gondoskodnak! – szólt a parancs. A Greenpeace aludt, a tűzoltóság kivonult –az is fegyveres erő-, vízágyúval leverették a fészkeket, nehogy már a nyüves varjúja leszarja a toronymagas elöljárókat. Persze, ma már ez sem fordulhat elő. Mai nagyjaink már nem mennek olyan helyre, ahol leszarhatják őket, csak olyan helyre mennek, ahol kezet csókolnak nekik. Oda is csak akkor mennek, ha szavazatot kell gyűjteni. Ha megvolt a választás, akkor már bele lehet rúgni mindenkibe, jöhetnek az adóemelések, megszorítások. Hát itt tartunk most. Azt gondolom, nem kéne megvárni a „csókot”!

Szólj hozzá!
Címkék: közélet humor

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkenyul.blog.hu/api/trackback/id/tr9111657328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása