Drága nyulacskáim! Nagy hírem van! Elkaptam egy furcsa beszélgetést. Nem lettem tőle boldog! Nem láttam a két illetőt, csak hallottam, de nem tudtam mozdulni, még a lélegzetem is visszatartottam. Eléggé különös kiejtésük volt, de ezzel akkor nem foglalkoztam. A figyelmem lekötötte a beszélgetés témája.
Az egyik, elég furcsa neve volt, Mornak értettem, azt kérdezte a másiktól, őt meg, ha minden igaz, Zornak hívták, hogy mit tapasztalt.
- Zor, én kifejezetten rosszul érzem magam, hogy úgy kell kinézzek, mint ennek a Föld nevű bolygónak a lakói. Még jó, hogy gondolkodnom nem kell úgy, mint ők!
- Mor, bennünket büntetésből küldtek ide?
- Ez az én burámban is megfordult, ezek a lények itt nem normálisak!
- Nem! Akármerre jártam, mindenfelé csak a pusztítás! Ezek lassan minden talpalatnyi földet kisajátítanak, beépítenek, lebetonoznak. Pedig, ahogy látom, a földből, a földön termelik meg azokat a növényeket, állatokat, amiktől életben tudnak maradni. Bár, már sokan műételeket tömködnek magukba.
- Előbb-utóbb éhen fognak halni, ha ugyan addig ki nem irtják egymást.
- Minden lehet! Ezek a földlakók úgy nevezik magukat, hogy emberiség, de ezek méltatlanok erre a névre, alig emelkedtek még ki az állatvilágból! Az állataik sok tekintetben különbek náluk. Azok nem fegyverkeznek egymás ellen! Anyagi hasznokért, hatalommániából nem öldösik egymást.
- Ezek mindenki ellen fegyverkeznek. Az állatok ellen, a növények ellen, és saját maguk ellen is. Te érted ezt? Ezek a főemlősök jóesetben is alig élnek 80-90 évet, és ezt arra használják, hogy félelemben tartsák, leigázzák, kihasználják, lemészárolják egymást.
- Érthetetlen. S mindezt miért? Ahogy tapasztaltam, azért, hogy egy-egy csoport gazdagabb legyen a másiknál, uralkodhasson mások fölött.
- Utána néztem mielőtt ide küldtek bennünket, ezek sosem éltek békében. Abban igen kreatívok, hogy okot találjanak az ellenségeskedésre. Először népcsoportok rontottak egymásra, hogy elvegyék egymás területeit, leigázzák, kifosszák az ottlakókat. Aztán kialakultak az országok, a szomszédok rögtön egymásnak feszültek. A tehetősebb, fejlettebb nemzetek gyarmatosították, leigázták a fejletlenebbeket, sokszor még az őslakókat is kiirtották, hogy minél nagyobb haszonra tegyenek szert. Egy idő után két világrend jött létre, ekkor emiatt kezdtek el fegyverkezni, támadták egymásnak. Volt amikor a földben lévő nyersanyagok megkaparintása volt a cél. Ha más ok nem volt, akkor isteneik, vallásuk miatt háborúztak, de gyakran országokon belül is találtak okot a másik fél megtámadására. Elég volt oknak az eltérő bőrszín, nemzetiség, különböző vallás, bármi. Ha más nem volt, akkor pártokat alapítottak és azok ugrottak egymásnak, de még játék, sport kapcsán is képesek egymás ellen fordulni. Borzalom! Mi jöhet még? Lehet, ezután a kék szeműek a barna szeműekre támadnak, vagy szőke hajúak a vörösekre?
- Ezektől minden kitelik!
- Azt is hallottam, hogy más galaxison élők ellen is fegyverkeznek. Ha egy picivel okosabbak lennének, rájöttek volna, hogy akik ide eljutnak, azok csak sokkal fejlettebbek lehetnek náluk, ellenük nem lehet esélyük, tőlük csak tanulhatnának.
- Eközben keresik velünk a kapcsolatot. Mégis, mire számítanak? Inkább saját magukkal kéne foglalkozniuk!
- Mit mutatnának nekünk? Az elszennyezett Földet, kihalófélbe sodort állataikat, pusztuló környezetüket, kezdetleges fejlettségüket, kapzsiságukat?
- Arról már nem is beszélve, nem létezhet olyan csillagközi lény, aki erre a pusztulófélben lévő égitestre akarna jönni, olyanok közé, akik mindent elpusztítanak, csak hogy kényelmesebben éljenek.
- Kényelmesen a szemétdombon!
- Igazad van, Zor! Emlékszel? Mondta is a kapitány, vigyázzunk, ha a bolygó közelébe érünk, mert bitorlói már az űrt is teleszemetelték.
- Igaza volt, nem volt könnyű megközelíteni a bolygót a sok roncstól, űrszeméttől, de ami itt van rajta az minden képzeletet felülmúl! Nem is tudom, hogy tudnak élni ennyi szemét között. Megmérgeztek már mindent, a földjeiket, hegyeiket, vizeiket, a levegőt is.
- Igen, még saját magukat is folyamatosan mérgezik az ostobák.
- Most valami vírus támadta meg őket, de lehet, hogy azt is ők találták ki.
- Ezek akarnak más égitestre eljutni? Hallom már a Marsot vették célba. Mit akarnak ott, szemetelni? Előbb talán itt kéne megtanulniuk élni!
- Ezek maguktól nem fognak megtanulni, Mor! Teljesen el vannak aljasodva! Láthattad, legtöbb gyáruk szennyezi környezetét. Bádogépületekben - ők úgy mondják, hogy konténer -, túlzsúfolt munkásszállásokon tartják a rabszolgáikat, akiket messziről toboroztak dolgozni. Máshol meg azt láttam, még gyerekeket is dolgoztatnak.
- Ezek itt minél okosabbak, annál többet ártanak bolygójuknak, saját maguknak is.
- Ez aztán fejlődés!
- Azt mondják, hogy a kapitalizmus a legfejlettebb világrend. Hát, ezen röhögnöm kell! Ahogy látom, a legkifinomultabb rendszer arra, hogy kevesek hihetetlenül meggazdagodjanak, kifosszák, megalázzák a többséget. Erőszakkal beavatkoznak fejletlenebb országok életébe, háborúkat robbantanak ki anyagi haszon reményében, aztán felháborodnak, ha az ottani lakosok elmenekülnek, mert élni akarnak. Ezeket a szegény embereket aztán elnevezik migránsoknak, és üldözik őket.
- Semmirevaló lények ezek!
- A kapzsiság teljesen elvette az eszüket!
- El! Azt hiszik övék a Föld, s mindent elpusztíthatnak.
- Pedig csak maximum rövidke bűnös életükben az övék, arra sem gondolnak mi lesz utódaikkal!
- Fölégetik, vagy kiirtják az erdőket, szántóföldeket, legelőket szüntetnek meg, hogy újabb területekhez jussanak, majd csodálkoznak, hogy az ott élő állatok rájuk támadnak, vagy kihalnak.
- És mindenféle betegségeket kapnak el tőlük.
- Meg is érdemlik!
- Ezek a lények így tanulnak.
- A Föld egyik felén éheznek, mert nem tudnak elég élelmet termelni, a másik felén meg büdös járműveikbe üzemanyagot készítenek növényekből. Érthetetlen.
- Pedig állítólag már kitaláltak sokkal tisztább, jobb erőforrásokat is, de valakiknek nem állt érdekükben használni azokat.
- Tegnap kíváncsi lettem, mit csinálnak mikor otthon vannak, benéztem az egyik házba. Számítógépeiket, telefonjaikat nyomkodták, vagy nagy monitor előtt ültek, és bambultak, ahelyett, hogy egymással, utódaikkal foglalkoztak volna. Az a szórakozásuk, hogy másokat, mindenféle – ők úgy mondják celebek – félművelt népséget kukkolnak, vagy mások gyengeségein, butaságain röhögnek.
- Ezt a vezetőik találták ki nekik, butuljanak a monitorok előtt, addig sem foglalkoznak azzal, hogy mennyire ki vannak használva, eszükbe se jusson fellázadni.
- Közben nyomják nekik a propagandát, az ordas hazugságokat, hogy nyugton maradjanak.
- Ma meg mit hallottam! Horribilis áron múzeumot építenek az egyik világrend, ők úgy mondják kommunizmus, áldozatainak. Akkor, amikor a mostani járvány miatt gazdasági válság nyomorítja őket, akkor amikor sokak utcán élnek, vagy jó esetben albérletekben, vagy romos kunyhókban, akkor, amikor sokmillió embernek nincs munkája, akkor amikor gyerekek is éheznek. Sokfelé láttam éhezőket.
- Ez a mániájuk, szeretnek egyes lényeket újra temetni, szobrokat emelnek kétes egyéneknek, fölösleges emlékházakat építenek, ahelyett, hogy az élőkkel foglalkoznának.
- Ezek a fejletlen földlakók többet költenek a halálra, mint az életre.
- Megemlékezhetnének a kapitalizmus, a vallási háborúk áldozatairól, környezetszennyezésük áldozatairól is, de még jobb lenne, ha nem lennének áldozatok. Erre még nem jöttek rá.
- Sőt, megemlékezhetnének egyszerre, együtt, minden áldozatról.
- Mor, az jutott eszembe, a leendő áldozatokra is gondolhatnának egy füst alatt, akiket ezután fognak megnyomorítani.
- Esetleg el is hívhatnák őket.
- Jó ötlet! Hátha el is gondolkodnának egy kicsit.
- Ezek nem fognak! Nincs annyi eszük!
- Állandóan a család szentségéről papolnak, közben meg teljesen érzéketlenek, csak az anyagi haszonszerzés a fontos számukra.
- Mostanában valami karácsonynak mondott eseményre készülnek. Állítólag mindenféle papoknak mondott, cifra nagy épületekben prédikálók találták ki. Ilyenkor az ostoba földlakók azt mondják, hogy szeretik egymást.
- Ezt én is hallottam, csak azt nem értem, hogy miért kell karácsonyig várniuk, hogy szeressék egymást.
- Hát ezt én sem értem. Ráadásul csak mondják, közben meg acsarkodnak, irigykednek egymásra, sok helyen még ölik is egymást.
- Ezt is szeretetből teszik? Furcsa szokásaik vannak!
- Karácsonykor tűzszünetet tartanak, és még büszkék is magukra.
- Jellemző!
- Zor! Szóljunk a kapitánynak! Én nem szeretnék tovább itt maradni, ez a földi légkör, a szó mindkét értelmében, nagyon mérgező.
- Én is így látom, Mor. Úgy érzem megfulladok! Ennyi ármányt, gyűlöletet, mocskot még sehol sem láttam!
Drága nyulacskáim, Idáig hallgattam a beszélgetést, olyannyira hallgattam, hogy meg sem tudtam volna szólalni a megdöbbenéstől. Szégyelltem magam, mert ezek a földönkívüliek pontosan látják, milyenek vagyunk. Kihalt az emberekből az együttérzés! Az önzés, a kapzsiság a jellemző, tisztelet a kivételnek! Akármerre megyünk, mindenhol szemét, gyűlölet, kirekesztés, önzés!
Most, karácsonyhoz közeledve, talán még aktuálisabb arról beszélni, hogy itt lenne az ideje elgondolkodni azon, hogyan tovább. Itt lenne az ideje egy világméretű megbékélésnek, hátha még nem késő! Itt az ideje rájönni, nem az anyagi jólét a legfontosabb, hanem a jövő, hogy egyáltalán legyen jövőnk!
Ajándékozzunk élményt, szeretetet egymásnak, de ne csak karácsonykor! Legyen az az ajándék, hogy egész évben gondolunk egymásra, segítjük szeretteinket kiteljesedni, sikeresnek lenni. Ennél nagyobb, szebb ajándék nem létezik, és nem is kerül semmibe, csak egy kis odafigyelésbe! Az a legszebb az egészben, hogy sok esetben boldogabb az, aki adja az ajándékot, mint aki kapja.
Ne mulasszunk el egy alkalmat se, hogy együtt legyünk szeretteinkkel! Figyeljünk embertársainkra! Az elvesztegetett időt soha nem tudjuk bepótolni!
Kedves nyulacskáim, ez az én karácsonyi ajándékom, Nektek. Nem túl szép, olyan, amilyen, bocsássatok meg nekem, de a lényeg az, hogy őszinte, igaz szeretettel adom!
Ne feledjétek! Szeressetek, és szeretve lesztek!
