Hurrá! Hurrá! És még egyszer hurrá! Gyönyörű nap ez a mai! Még alig nyílt ki a csipám, és már megtaláltam a magyar foci felemelkedésének kulcsát! Ugye, ez már valami? Tudom, már megint nem hisztek nekem. Pedig már megint zseniális vagyok! Egy zseniális szürkenyúl, és még csak nem is nemzeti! Fel sem tudom fogni, mi minden lehetne belőlem, ha nemzeti lennék! Na, mindegy, nem is ez a lényeg!
Pedig nem kezdődött jól a nap. Az első hír, amit olvastam, az volt, hogy az elmeháborodott trottyos úgy döntött, állami sportakadémiai rendszert hoz létre. A focival, a kosárlabdával és a kézilabdával kezdi. Ez a hír ledöntött a lábamról, egycsapásra olyan lettem, mint a magyar válogatott. Lábaim rogyadoztak, még a WC-re is alig találtam ki, a labda meg aztán egyenesen zavart, gondolkozni pedig végképp nem tudtam! Kész téboly, halálfélelmem volt, ha nem figyelek oda, még beválogatnak a nemzeti 11-be! De szerencsére hamar magamhoz tértem, mikor szemem megakadt egy másik híren. Azt írták, hogy a magyar hajléktalan válogatott VB bronzérmes lett. Heuréka! Ez az! Itt a megoldás! Csak figyelni kell! Azt szokták mondani, a téma az utcán hever. Egy fenét! Lehet, hogy máshol igen, de nem nálunk! Szeretett kis hazánkban a jó focista hever az utcán! Csak le kell hajolni érte! És itt jön az én zsenialitásom. Üzenem a trottyosnak, nem nemzeti akadémia kell ide, hanem ki kell csapni az aranylábúakat is az utcára, biztos megtanulnak focizni! Ha meg nem, úgy is jó! Ott a helyük! Na, ugye! Mondtam én, hogy tudom a tutit!
De ez még mind semmi! Jött a következő hír, a trottyos diktátor a Koszoskörműre bízza a sportakadémiai rendszer létrehozását. Na, ez már sokk volt! Először röhögőgörcsöt kaptam, de aztán kitöröltem a maradék csipát is a szememből, és láttam magam előtt a fiúkat, amint a meccsek előtt nem csak a himnuszt éneklik lelkesen, hanem a „Mi atyánk”-at is elmormolják, miközben kezükkel a rózsafűzérrel babrálnak. Megjelent előttem egy mérkőzés, egyik játékos a földre került, rögtön szaladt az orvos helyett a pap, és fennhangon felolvasta neki mind a tíz parancsolatot. Atyaúristen, vagy nem tudom kicsoda! Csak néztem, mint védőink az ellenfél hátát. Megláttam a kispadot, a lélegzetem is elállt! A tartalékok templomi padokban ültek, és imádkoztak. Az edző meg szószékről irányította övéit. Eddig tartott a látomás, még isteni szerencse, hogy nem tovább, különben teljesen meggárgyulok! Azért arra kíváncsi lennék, mi lesz kiírva az akadémiák kapujára? Feltámadunk? Esetleg: Fel! Támadunk?
Ha már a Himnusz szóba került, mi keresnivalója van egy hazai NB-I-es meccsen, ahol ráadásul sok esetben alig van magyar játékos? Arról már nem is beszélve, hogy a Himnuszt a győztesek tiszteletére szokás eljátszani, vagy nemzetek közötti meccsek előtt. Ez a Himnusz megcsúfolása, lejáratása! Kölcsey és Erkel forog a sírjában! Követelem, a Himnusz is kapja meg a tiszteletet! Ne játsszák többet hazai bajnoki mérkőzések előtt!
Ne menjünk ennyire előre, maradjunk a találmányomnál. Nem akadémia kell ezeknek a rongylábúaknak, hanem az utca! Mégpedig a jó magyar flaszter! Puskásék is így kezdték, lyukas klottgatyában, mezítláb, rongylabdával! Ha majd ott bizonyítottak, mehetnek stadionba is, de nem pénzért, nehogy azt higgye valaki! Pénzt akkor, és annyit kaphatnak, amennyi hasznot hajtanak! Jegypénzekből, reklámbevételekből befolyt összeg, mínusz rezsi! Ha az eredmény negatív, akkor ők fizetnek, vagy tárt karokkal várja őket az utca!
Azt szokták mondani, a foci ma már üzlet. Rendben! Támogatom! Viszont, ha veszteséges, akkor nem kell erőltetni! Jöhetnek a birkák legelni!
