Szürkenyúl nem viccel!

Senki nem bújhat el

Híradó

2019. március 26. - Szürkenyúl

Kedves nézőink! A közelgő európai parlamenti választásoknak köszönhetően kis hazánkban is felgyorsultak az események. Épül, szépül az ország, a lakosság legnagyobb örömére minden megyében számtalan új létesítmény került átadásra. Hallgassák meg belföldi híreinket!

Többször módosított határidő előtt két héttel elkészült Magyarország 125. stadionja, melyet ünnepélyes körülmények között  adtak  át az enyészetnek.

Az átadáson jelen volt Orbán Viktor is, aki méltatta a magyar foci sikertelenségét, majd megtekintette az átadólistára került focicsapat utolsó edzését.

Áder János is átadáson vett részt. Átadott két pohár vizet a pécsi iskolásoknak, akik illedelmesen megköszönték, majd elfogyasztották azt. Az eseményen több gyerek rosszul lett, mert a köztársasági elnök lyukat beszélt a hasukba. Köztársaságunk elnöke, ja, nem, nincs is köztársaságunk, újrakezdem! A köztársasági elnök beszédében megfenyegette a fél országot, majd megtekintette a tiszteletére összefogdosott, és kivezényelt iskolások ünnepi műsorát.

Orbán Viktor tévedésből átadott egy disznóólat, amit később kitakarítottak, és kiderült, hogy az a Fidesz pártközpontja volt.

Rogán Antal átadta titkárnőjének a WC kulcsát, aki örömében beszaladt, és elvégezte dolgát. A nemzeti színű szalag átvágására nem volt idő, és érdeklődés. 

Magyarország 1123-ik államtitkára átadta magát az édes semmittevésnek. Miközben átvágta magán a nemzeti színű szalagot, az egész országot átvágta. 

Épül, szépül a főváros. Felcsúton felavatták a budai várat, mely új nevet is kapott. A jövőben Felcsúti királyi vár néven áll a miniszterelnök rendelkezésére. Az ünnepélyes ceremónián Felcsút főpolgármestere mondott beszédet. Arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy megtörténtek a szükséges intézkedések a Duna zavartalan fogadására, valamint bejelentette, hogy jövőre be is fog fagyni.

Kósa Lajos átadta anyukájának legújabb sertéstelepét. Az ünnepélyes átadáson részt vettek a disznók is, akik hangos uíííjongással adtak hangot elégedettségüknek. Az állófogadáson kis bonyodalmat okozott, hogy a meghívott vendégek átvették a disznók szokásait, így sikerült teljesen elvegyülniük a tömegben.

Magyarország egyik legjobb kórházának utolsó betegszállítója utolsó munkanapján átadta a gondnoknak öltözőszekrénye kulcsait, majd pánikszerűen távozott. A gondnok expozéjában kiemelte kollégája áldozatos munkáját, majd bezárta a kórházat és hazament.

Mészáros Lőrinc 12 palotát adott át, a miniszterelnöknek, és családjának.

Potya II Béla, a magyar válogatott oszlopa tagja átadta a labdát az ellenfélnek, majd leült, és megvacsorázott. 

Tunya Lóránt Szomorka-tanya országgyűlési képviselője WC ajtót adott át a polgármesternek. Az ünnepségen jelen volt a település apraja-nagyja, akik megtapsolták a műalkotást, amit a helybéli Pista bácsi készített. A polgármester beszédében megígérte, méltó helyen fogják felállítani e remeket, mely mindenki előtt nyitva fog állni, egyben reményének adott hangot, hogy hírnevet fog szerezni nem csak a tanyának, hanem az egész országnak is.

Özvegy Sztrapacsek Tihamérné átadta 69 éves korában elhunyt férje felmondólevelét munkáltatójának, egyben kérvényezte a nyugdíjig hátralevő 1 év ledolgozásának elengedését.

Az EMMI sportállamtitkára kilátogatott egy budapesti sportrendezvényre, ahol felavatta az első középtávfutót, aki átszakította a nemzeti színű szalagot. Eredményhirdetés után, magának tartott beszédében megállapította, hogy a sporttámogatások kiemelt helyet foglalnak el a korrupció melegágyában.

Az innovációs és technológiai minisztérium államtitkára Szegényfalun 4 méter nemzeti színű szalagot adott át. Az átadáson jelen volt a terület országgyűlési képviselője, valamint a nemzeti színű szalag is. A polgármester megköszönte, hogy településük gyarapodhatott a jelentős beruházással, majd zsebre vágta a szalagot.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára Budapesten átadott két záróvonalat, valamint egy szaggatott vonalat. A meghívottak csak a nyílegyenesen, a fényes jövőbe vezető záróvonalban gyönyörködhettek, mivel – ahogy az az ünnepi beszédből is kiderült – a szaggatott vonal csak félig kész állapotban került átadásra. Az államtitkár úr festékhiánnyal magyarázta, amint az látható is volt, hogy csak a fehér csíkok közötti hézagok készültek el határidőre. Ígéretet tett, hogy hamarosan elhúzzák a csíkot, majd a távozás hímes mezejére lépett.

Kövér László, az országgyűlés bajusza bement a parlamentbe, és átadta az országgyűlés demokratikus működését a múltnak. Az ünnepség fényét tovább emelte, hogy a házelnök 42 millió forint büntetést osztott ki az ellenzéki képviselők között. Ezt követően kizárt, kiutasított, kikapcsolt, és bezárt, valamint felfüggesztett.

Kedves nézőink, most érkezett hír szerint, amíg önök itt bambultak, butultak a TV előtt, Orbán Viktor átadta magának Magyarországot. A zártkörű ünnepségen jelen volt népes családja, valamint összes oligarchája. Magyarország én vagyok! – Ezzel a kijelentéssel fejezte be beszédét, majd megnyalta a száját, zsebre dugta a kezét és távozott.

Ennyi volt a híradó mára, a holnapi agymosást se hagyják ki! Orbánia számít önökre!

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkenyul.blog.hu/api/trackback/id/tr914716723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.