Szürkenyúl nem viccel!

Senki nem bújhat el

Ellenség kerestetik

2019. február 16. - Szürkenyúl

Olvasom, Orbán nem alapozza a katonai biztonságot a NATO-ra. Olyan katonai ütőerőt akar létrehozni, amivel bármilyen irányból érkező támadást ki tud védeni az ország. Nah, szegény ET, neked annyi! Ki van a seggünk a gatyából, de erőn felül fegyverkezünk. Igaz, lyukas ülepünket csak akkor láthatja ellenségünk, ha menekülünk, akkor meg már úgyis mindegy. Lényeg, hogy ne nézzünk hátra, ne tudjanak bennünket beazonosítani. Meneküljünk emelt fővel!


A messze földön híres magyar hadsereg jelenleg 17 533 főből áll, ebből 11 886 fő a központi szerveknél és háttérintézményeknél dogozók száma (szép megfogalmazás, magyarra fordítva ezt nevezzük méretes vízfejnek), tehát marad 5647 fő. Ebben nincs benne Jóska bácsi, aki jelenleg a laktanyát védi! Nem azért mondom, de az arány imponáló! Minden fegyveres mögött áll két szurkoló, vagy főnök, vagy kundéc, mikor melyikre van szükség.
Ebből - kilóra a legnagyobb katonai vezető szerint - „több ezer főt” tudunk azonnal a kerítésekre vezényelni, hogy hősies küzdelemben el tudják zavarni a nem letelepedési kötvényekkel érkező Soros bérenc migránsokat, tehát jó esetben marad néhány száz katonánk országunk tényleges védelmére.
Honfitársaim! Ne csüggedjetek! Nem ennyire rossz a helyzet. Rejtett tartalékokból nagyon jól állunk. Elég, ha csak a közmunkásokra, hajléktalanokra gondolunk, és ez még nem minden!
Hazánk, hála kedves vezetőnknek, titkos fegyverekkel is rendelkezik! Hamarosan, a nyugdíjkorhatár megemelésével összhangban 70 évre fog emelkedni a hadkötelezettség korhatára is. Lesz annyi katonánk, mint a nyű! Felállításra kerül az „Orbán lelke” hadosztály, ahová felvételt nyerhet mindegyik kézcsókos, valamint az összes, királyunkat esernyővel védelmező, élemedett korú, tettre kész harcos is. Érdemes szólni legújabb csodafegyverünkről is. A magyar nők hamarosan elkezdenek szülni, többen leszünk, mint az oroszok! Ezek a gyerekek fegyverrel a kezükben fognak megszületni, ahogy a kedves vezető kívánja.
Apropó, esernyő! Újraindult a magyar fegyvergyártás is. Ez még annyira titkos, hogy még csak én tudok róla, meg aki nem akar. Fő profiljuk lesz az esernyőbe építhető marokfegyver, a járókeretbe integrált golyószóró, valamint a mankóba rejtett géppisztoly. Szó van róla, hogy a kerekesszékesek is besorozásra kerülnek, mivel, aki járni tud, az hamarosan elhagyja az országot. Nem olyan különleges dolog ez, a I. világháborúban volt kerékpáros hadtest, most lesz kerekesszékes. A fejlődés nem állhat meg. A termelés jövőre fog kiteljesedni. A tervezés még folyamatban van, az új generációs kerekesszékek, holdjárók mintájára, változatos terepen is járóképesek lesznek. Középtávú tervekben szerepelnek további fejlesztések, melyek kiberhadviselésben szánnak több szerepet nekik. Ugyancsak előrehaladott, sok sikerrel kecsegtető kísérletek folynak a „Németh-féle” páncélozott gulyáságyúk továbbfejlesztésére is. Újabb értelmet nyer a gulyáságyú kifejezés! Ezeknek érdekessége lesz, hogy a Trójai faló mintájára katonákat is fognak tudni szállítani. Az ellenség legnagyobb elképedésére nem babgulyás, hanem babgulyásba mártott, jóllakott katonák lendülnek majd támadásba. Külön előnye az innovációnak, hogy kézitusa esetén az ellenséges haderő nehezen fog tudni fogást találni zsíros katonáinkon, s akkor még a babgáz oszlató hatásáról nem is beszéltünk.
Ne becsüljük alá a meglepetés erejét se! Ha az ellenség meglátja, amint közmunkásainkból, hajléktalanjainkból, nyugdíjasainkból kiállított seregünk, kiegészülve a frissen kiképzett diáksággal támadásba lendül, meglepetésében rögtön maga alá rondít! Vagy félelmében, vagy a nevetéstől, de a tiszta-csere garantált!
Már csak azt nem tudom, bár lehet, nekem nem is kell, hiszen én csak egy kis szürkenyúl vagyok, még csak nem is nemzeti, ki ellen fegyverkezünk? NATO, EU tagország vagyunk, királyunk már körbecsókolta a föld összes diktátorát, Putyinnak már jobban ismeri a hátulját, mint az elejét. Netanjahu, Erdogan, Hszi Csin-ping barátunk, na, de akkor ki az ellenségünk?
Mégiscsak jó lenne tudni ki ellen képes megvédeni porszemnyi hazánkat ez a hatalmas hadsereg!
Lehet, hogy Soros ellen fegyverkezünk? Szerintem ez nem logikus. Ha likvidálnák az öreget, utána kivel riogatnák a 2/3-ot? Gyanítom, inkább a hosszú életének is az lehet a titka, hogy Gázsi közbenjárt érette Jézusnál.
Lehet, hogy mi vagyunk az ellenség? Lehet, hogy saját magunk ellensége vagyunk?

Végezetül az alábbi ősi Szürkenyúl közmondást ajánlom katonai vezetőink figyelmébe:

Ha lyukas a gatyád, nézz szembe az ellenséggel!

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkenyul.blog.hu/api/trackback/id/tr9414629242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.