Senki nem bújhat el

Szürkenyúl nem viccel! A humor mindig ellenzéki!

Magyarország zárva tart

2018. szeptember 06. 06:57 - Szürkenyúl

Ha minden rosszul megy, újra lesz vasárnapi boltzár. Az okosok szerint azért van szükség erre a zseniális lépésre, mert létszámhiány van a kereskedelemben. Már előre látom, ez lavinát fog elindítani. Mint tudjuk pedagógusokból is hiány van. Eddig az volt a gyakorlat, hogy iskolákat zártak be, vontak össze. Ezután, ha bevezetik a négynapos iskolahetet, erre nem lesz szükség. Pénteken nem lesz tanítás. A cél elérése érdekében már történtek intézkedések. Összevonták a fizikát, kémiát, biológiát. Következő lépés a testnevelés, és az énekórák összevonása lesz.

Gyermekeink dalolva másznak majd kötélre. Korunk szellemének megfelelően, aki leghamisabban énekel, az kapja majd a legjobb jegyet! Már elkezdték képezni az Erkölcstan/hittan, Dráma és tánc tagozatos tanárokat, tehát ezen tantárgyak összevonása lesz a következő lépés. Az oktatásért felelős miniszter már erősen töri a fejét, – segítenünk kéne neki! – hogy a matematikát mivel vonhatná össze. Addig is, míg megtalálja a legrosszabb megoldást, egy tantárggyá gyúrják a Hon- és népismeret, Természetismeret, Földrajz tantárgyakat. Ezeken az órákon sajátíthatják el a nebulók a:
Vigyázz! Pihenj! Takarodj! parancsokra történő szabályos tevékenység
Fordulatok állóhelyben (tanuljon meg minden gyerek idejekorán sarkon fordulni!)
Tiszteletadás módozatai, a jelentés, jelentkezés legfontosabb szabályait.
Ha már úgyis a gyerekek hülyítése a cél, javaslom a matematika, és a Technika, életvitel és gyakorlat tantárgyak összevonását. Aki nem tanulna meg számolni, legalább elsajátíthatná azokat a technikákat, melyek szükségesek az életvitel gyakorlásához. Ugyancsak össze lehetne vonni a Magyar nyelv és irodalmat az Idegen nyelvvel. Sok képviselőnek úgyis idegen nyelv a magyar is. A gimnáziumokban összevonják az Etikát a Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretekkel. Mivel a kettőnek semmi köze egymáshoz, valószínűleg az etika háttérbeszorítása a cél, hazánkban arra úgysincs semmi szükség.
Látható, kormányunk előtt nincsenek akadályok. Mint tudjuk kevés az orvos is. Hamarosan nem lesz szükség kórházak, kórházi osztályok bezárására! Egészségügyben is eltörlik a vasárnapi munkavégzést. Vasárnap nem lesz gyógyítás. Aki szombatig nem tud meggyógyulni, az magára vessen! Nem kell megijedni, kormányunk senkit nem hagy az ágy szélén! Kórházakból szombaton hazaengedik a betegeket. Akik nem tudnak hazamenni, azok kapnak hidegélelmet. A túlélők gyógyítása hétfőn folytatódik.
Vasárnap az Isten se fog dolgozni! Ennek megfelelően elmaradnak a misék is.
Már készítik a tájékoztató táblákat, melyek az országhatárra lesznek kihelyezve:
MAGYARORSZÁG VASÁRNAP ZÁRVA TART!
Az építőipar, és még számos ágazat szintén létszámhiánnyal küszködik.
Az, hogy akikből kevés van azokat meg kell fizetni hogy ne menjenek külföldre, ne hagyják el pályájukat, még senkinek nem jutott eszébe. Pedig jó megoldás, működik! Vezetőink magukon már kipróbálták, pedig belőlük annyi van, mint a ragya! Dunát lehetne velük rekeszteni. Aki nem hiszi, próbálja ki!
Kormányunk, látva hogy a nép nem tud mit kezdeni a hét hetedik napjával, korszakalkotó döntésre szánta el magát. Az mégsem lehet, hogy hazánkban, lemaradva a fejlett országoktól, nem épül a hét minden napján a szebb jövő! Ezért királyunk, I. Viktor, a Trottyos, rendeletben törli el a vasárnapot. Itt jegyzem meg, már Rejtő Jenő is megmondta: "Vasárnap ne lopj, ne verj meg senkit, mert hat nap mindenre elegendő".
2019-től 6 napból fog állni egy hét! A világ megteremtéséhez is elég volt 6 nap. Isten a hetedik napon megpihent, mi pedig – remélem, tudják! - a munkaalapú társadalmat építjük, nem a pihenésalapút! – olvasható a rendelet bevezetőjében. A neve sem hét lesz, hanem hat! A hatszentségit! Ezzel egy csapásra megszűnik a hétvégi munka is!
A hétfő neve hatfőre változik. Jönnek a dolgos hatköznapok.
A Hófehérke, és a hét törpe című mesét is át kell írni. A hétmérföldes csizmákat le kell minősíteni hatmérföldesre. A hétalvók rosszul járnak, ezentúl csak hat napot aludhatnak. A hétpróbás gazemberek viszont jól járnak, hiába, Istennek is maga felé hajlik a keze! Politikusaink januártól nem hordhatnak össze hetet-havat! Ezután a földeken csak hatrét görnyedve kell dolgozni. Nem kell többet aggódnunk a hétfői munkakedv miatt sem!
A változás érintheti a bibliát is, de ez nem lehet probléma, az egyházak pénzért mindenre képesek! Még kapnak a királytól egy-két ingatlant, és megtagadják érte az Istenüket is.
Megmutatjuk a világnak, nekünk hat nap is elég mindenre! Magyarország jobban teljesít!
Csak attól félek, vezetőink nem tudnak majd eleget lopni hat nap alatt.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkenyul.blog.hu/api/trackback/id/tr5214222213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.06. 07:26:37

Úgy hallottam, hogy most, hogy nincs közvetlen politikai haszon belőle, a fideSS már nem foglalkozik a témával.
süti beállítások módosítása