Szürkenyúl nem viccel!

Senki nem bújhat el

Nyílt levél a Fidesz szavazóihoz

2018. július 30. - Szürkenyúl

Tisztelt Fidesz szavazók!

Megnyugodhattok! Sikerült bebetonoznotok óDon Victor Corleone-t és bandáját a hatalomba! Nagyon ne düllesszétek a melleteket, az érdem nem csak a tiétek! Segítségetekre voltak azok a pártok is, akik ellenzékinek hirdetik magukat. Ettől függetlenül kíváncsi leszek, milyen érzés lesz, ha majd egyszer kinyílik a szemetek. Ha majd rájöttök, milyen csúnyán át lettetek verve. Arra is kíváncsi leszek, akkor is imádni fogjátok-e kiskirályotokat, amikor már börtönben, vagy diliházban lesz? Nem lesz felemelő érzés majd rádöbbenni, ti is felelősök vagytok abban, hogy ilyen mélyre süllyedt ez a többre hivatott szép ország. Az a nagy baj, hogy akkor már késő lesz! Visszafordíthatatlan károkat okoztatok nem csak magatoknak, hanem egy egész nemzetnek, főleg a jövő nemzedékének! Gyerekeiteknek, unokáitoknak! Ideje lenne már felébredni!
Miért lehet még hatalmon Orbán?
Mert sikeres volt, és egyre sikeresebb az agymosás, a megfélemlítés!
Megérteném, ha nyertesei lennétek a NER-nek. Ha sokmilliós vissza nem térítendő kölcsönöket kaptatok volna vállalkozásaitokhoz, zsíros állásokat, földtámogatásokat kaptatok volna, jó nyugdíjatok lenne. De nem! Ti, a Fidesz szavazói, több mint 95%-ban vesztesek vagytok! Kisemmizett nyugdíjasok, közmunkások, megfélemlített dolgozók, néhány kiló krumplival megvásárolt, Fidesz médián megvezetett hívők. Olyanok, akik a kollektív agymosáson kívül semmit sem kaptatok ezektől a haramiáktól. Ezek az istenített vezetők kilopták a ti szemeteket is, süketté, vakká tettek benneteket. Nem látjátok, hogy imádott királyotok, és bandája megvették, nem ez a jó kifejezés, megszerezték az országot kilóra! Nem tűnik fel nektek, hogy a nemzeti vagyon nagyobbik része már a NER kegyeltjeinek tulajdonában van. Földek, melyeket megmentettek a külföldiektől saját maguk számára, melyek után sokmillió EU-s támogatásokat vesznek fel évente! A magyar „paraszt” nem tudja kihajtani birkáit, juhait legelni tavasszal, mert a földárveréseken átverték őket a bálványaitok! Szégyen, gyalázat! Gyárak, melyek vételéhez, fejlesztéséhez több száz milliós vissza nem térítendő támogatásokat utaltak ki maguknak. Üdülők, vendéglátóhelyek, turisztikai létesítmények, melyeket állami pénzen sokszor fel is újíttatnak megvétel előtt. Már a fél Balaton Mészáros Viktoré! Mennyi aljasságot kell még elkövetniük, hogy felébredjetek? A legújabb "buli" a falusi turizmus. 30-40-50 milliós vissza nem térítendő támogatásokra pályáznak –sikeresen- vendéglátóhelyek építésére, hogy aztán néhány év múlva lakóházként használhassák. Ez az igazi CSOK, csókosoknak! Ébredjetek már fel, könyörgöm!
Folytathatnám hosszasan, hiszen ezek a jó magyar emberek nagyon kreatívak, ha nemzeti vagyonhoz, vagy EU-s támogatásokhoz kell nyúlni!
Mennyire kell hülyének lenni ahhoz, hogy valaki elhiggye, Orbán Viktornak nincs vagyona, mint ahogy azt hangoztatni szokta? Mennyire kell ahhoz hülyének lenni, hogy elhiggyétek, közbeszerzéseken, csalás nélkül, mindig Orbán családja, és "barátai" adják a legjobb ajánlatokat? (Nem hallott még egyikőtök sem a Mr. 20-30, vagy 80%-ról?) Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja! Mennyire kell vaknak lenni ahhoz, hogy ne lássátok, aki teheti, menekül ebből az kurva, elhülyített országból? Fiaitok, unokáitok hagyják el szeretett országunkat, családok mennek tönkre, lassan nincs aki adót fizessen. Mennyire kell ahhoz ostobának lenni, hogy ne vegyétek észre, a magyar gazdaság a bányászbéka segge alatt van?
A magyar autóipar hatalmasat fejlődött – mondta Szijjártó kakadu a minap. Nevetnem kell! Sőt, mondjuk ki: a nagy büdös lófaszt! Nincs is magyar autóipar! A német autógyárak összeszerelő üzemeinek alulfizetett rabszolgái vagyunk! S ehhez még tapsikolunk is, mi több, fizetünk is érte, hogy azok lehessünk.
Mikor veszitek észre, hogy nem vagytok fontosak ezeknek a maffiózóknak? Itt az űrkorszak, de a ti királyotok azt mondja, ne tanuljatok, elég, ha jó szakmunkások lesztek. Ha nincs szerencsétek, velünk együtt egy lepusztult kórházban fogtok megdögleni, ahol már orvosok, ápolók is alig vannak, de ti a migránsoktól vagytok beszarva, akiknek eszük ágában sincs ebbe a szerencsétlen országba jönni!
Ezek a hazaárulók több kórházat, óvodát, iskolát építenek külföldön, mint itthon. Miből? A ti keservesen megkeresett adóforintjaitokból! Ti mit tesztek ezalatt? Mentek az iskolákba renoválni, bútorokat szerelni. Már az NB II-es focipályákat is kötelező lesz fűteni, ti meg télen ott fogtok megfagyni a fűtetlen házaitokban! 2016-ban több mint 200-an fagytak meg saját házukban! Gyalázat! Nem vagytok normálisak! Nem arra születtetek, hogy bűnözőket szolgáljatok ki! Hová tűnt büszkeségetek? Meddig akartok még Orbán, és oligarcháinak kapcája lenni?
Nem világos még mindig? Csak arra kelletek, hogy hatalmon tartsátok megnyomorítóitokat! Csak szavazógépnek kelletek, hogy kedvenceitek tovább gazdagodhassanak a befizetett adótokból! Ébredjetek már fel! Meddig akartok még csicskák lenni? Ti okosabbak vagytok ezeknél az aljas gazembereknél, csak végre kezdjetek el gondolkozni! Ne hagyjátok, hogy ezek a pénzéhes haramiák megtévesszenek benneteket! Okosan összeugrasztották az ország lakosságát, amíg mi egymással voltunk elfoglalva, ők szétlopták az országot! Nem a kormánypárti, vagy ellenzéki pártoknak kell összefogni, hanem nekünk! Ha mi, állampolgárok ráébredünk, mi vagyunk az állam, és nem néhány hatalomhoz jutott gazember, akkor van esélye országunknak! Sehogy máshogy!

Mindegy a múltban kire szavaztatok, ezután szavazzatok Magyarországra!

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkenyul.blog.hu/api/trackback/id/tr214149789

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nyílt levél a ballib demagógiának 2018.08.03. 02:12:40

Válasz egy vicces cikkre. Kedves ballib megmondóemberek! Nem lettünk átverve. Valóban késő lesz, mármint a liberóknak. Imádott liberális demokráciájuknak lassan az egész kontinensen befellegzik. Orbán meddig lesz hatalmon? Valószínűleg még legalább 202…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.07.30. 08:46:18

Kedves ballib megmondóemberek!

Nem lettünk átverve.

Valóban késő lesz, mármint a liberóknak. Imádott liberális demokráciájuknak lassan az egész kontinensen befellegzik.

Orbán meddig lesz hatalmon? Valószínűleg még legalább 2026-ig. A kérdés azonban nem ez, hanem az: amikor Orbán már nem lesz ME, a ti pártjaitok legyenek addigra kívül a

parlamenten, esély nélkül a hatalomra.

Nem vagyunk vesztesek. Nem csak pénzben mérhető a siker.

A nemzeti tőke növekedésének pedig örülünk. Minden általuk "ellopott" forint erősíti az ország gazdasági szuverenitását.

Német autógyárak összeszerelő üzemeinek alulfizetett rabszolgái vagyunk? Atya Isten, miféle orbánista komcsifasiszta szöveg ez? Eddig úgy tudtuk, mindent oda kell adni a

nyugati tőkének, mert a magyar állam rossz gazda, s a magyar munkás bére meg legyen alacsony, mert nem termelékeny! Mi változott azóta?

Ami világos: rátok SOSE fogunk szavazni. Ki akarná vissza az 1990-2010 közti liberális görénykurzust, benne a merjünkkicsineklenni, az idegenszéppel, s a többi baromsággal.

Szóval ezután is nem rátok, hanem Mo-ra fogunk szavazni, hiába is tomboltok.

Üdvözlettel:

a csendes többség