Szürkenyúl nem viccel!

Senki nem bújhat el

Isten tehet mindenről!

2016. szeptember 06. - Szürkenyúl

Tudom én már, miért nem vásárolhatunk vasárnap!

Most azt gondoljátok, honnan tudná ezt egy magamfajta kis szürke nyúl. Pedig igen is tudom!
Az isten a felelős mindenért. Bizony, bizony! Ha Ő nem pihen meg a 7. napon, most nyugodtan költekezhetnénk vásárnap is. De megpihent! Ezért most nekünk is pihennünk kell. Ha akarunk, ha nem. Pedig mi nem is teremtettük meg a világot. Nem akarok ünneprontó lenni, de egy kicsit még bíbelődhetett volna a teremtéssel. Ami azt illeti, nem alkotott tökéleteset… vagy csak közben elromlott… Szerviz meg nincs…
No, de ez még mind semmi, azt is tudom, mi jön ezután! Keresztény Zsoltéknak ennyi nem elég.
Emlékezzetek! Mi történt az első napon?
Isten megteremtette az eget és a földet, majd szólt: "Legyen világosság", és világos lett.
Na, mi következik ebből? Hétfőn vásárolhatunk majd földet (ki-ki „tehetsége” szerint), eget, meg villanykörtét.
2. nap: Szétválasztotta az alsó és a felső vizeket. Kapizsgáljátok már? Kedden vásárolhatjuk meg a heti innivalót. Ezen a napon kell majd locsolnunk a növényeinket is.
Nem akarok hálátlan lenni, Istenem, de időnként adhatnál egy kicsit több vizet is! …Néha meg kevesebbet!
3. nap a szárazföld, a növények teremtése következett. Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. Isten látta, hogy ez jó. A föld zöldellő növényeket termett, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek.
Logikusan, szerdán vásárolhatunk majd virágföldet (miniszterek ingatlanokat), növényeket, gyümölcsöt.
Ezután - a negyedik napon - megint szólt Isten: "Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától”.
Tehát? Ige, igen, csütörtökön vásárolhatunk megint mindent, ami a világossághoz kell. Szerelhetünk világítást, vehetünk gyertyát, fáklyát.
5. nap: A vízi és az égi állatok teremtése következett: a vizek teljenek meg élőlények sokaságával, az égen, a föld felett pedig röpködjenek madarak.
Tehát pénteken kell henteshez mennünk. Megvehetjük hétvégére a pipi húst, a halat, de ekkor lesznek nyitva a kisállat kereskedések is, vásárolhatunk díszhalat, díszmadarat.
Vigyázat! Előre szólok! Eszetekbe ne jusson pénteken aranyhörcsögöt, kutyát, macskát venni! Szigorúan tilos lesz!
6. nap Isten megteremtette az embert, a szárazföldi állatokat.
Így aztán, akinek még van pénze, irány a hentes, szabad a disznóhús, marhahús, birkahús, de igyekeznünk kell haza, mert még mást is mondott Isten: törődjünk egymással, sokasodjunk!
Nos, ez egyértelmű! Eljött az ideje a gyerekcsinálásnak, szexnek, gyereknevelésnek, barátkozásoknak.
Férfitársaim, ha kedvesetek nem akar szeretkezni e jeles napon, bátran hivatkozzatok Istenre!
Ohó, barátaim! Megvilágosodtam!
Hát ezért vannak szombaton bálok, diszkók, ezért a szórakozás napja szombat. Szóval, erről is Isten tehet. Meg kell hagyni, tudta hogyan kell élni! Ennek ellenére, milyen sokáig kellett várnunk a szabad szombatra… Persze, erre már csak a magamfajta gyűrött képűek emlékeznek. Azt is tudjuk, hogy a szocializmusban nem volt népszerű Isten, legalább is a rendszer szemében. Lehet, hogy ezért nem volt sokáig szabad szombat sem?
Viszont vasárnap már régóta nem munkanap. Eddig azt csináltunk, amit akartunk e napon.
Elérkeztünk tehát a hetedik naphoz, amikor Isten megpihent munkája után, amit végzett.
No, hát, mint ahogy kezdtem, ezért tilos a vásárlás vásárnap. Isten önjelölt földi helytartója megtiltotta nekünk. Mese nincs, pihennünk kell!
Ez nem vonatkozik ám mindenkire! A vendéglátóknak, benzinkutasoknak, színházaknak dolgozniuk kell! Valami rossz fát tehettek a tűzre, mert keresztényék rendelkezése rájuk nem vonatkozik.
Tudom, tudom, a papok is dolgoznak vasárnap. Lehet, hogy ők is vétkeztek, és most vezekelniük kell?
Nem tudom. Nem ide tartozik, de – nem tehetek róla – eszembe jutott, hogy elég sok háborúskodás, ellenségeskedés kapcsolható össze a vallással…
No, de a lényeg az, hogy sehol nem találtam utalást arra, hogy Isten valaha is beleszólt volna, hogyan töltsük a hétvégét! Már pedig, ha Ő nem tette, ne tegye az a parlamentbe betévedt néhány bárányka se!
Viszont, ha már itt tartunk, figyelmébe ajánlom ennek a néhány kései kereszténynek a tízparancsolatot…
Forgassák bizalommal, és ha kedvük tartja, szükségét érzik, menjenek el vasárnap templomba. Az még senkinek sem ártott.

Isten jobban teljesít.
Ámen

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkenyul.blog.hu/api/trackback/id/tr5511681921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.