Senki nem bújhat el

Szürkenyúl nem viccel! A humor mindig ellenzéki!

Eladó!

2018. január 08. 17:59 - Szürkenyúl

Azt olvastam, hogy eladó egy miniszterelnök. Ezzel még nem is lenne bajom, sőt magam részéről olcsón megszámítanám, de a hirdetésben azt olvastam, hogy használt, és hazug. Na, ezzel van problémám! Ha én lennék az eladó, eszembe nem jutna a portéka rossz tulajdonságait elárulni! Ugyan én csak egy kis szürkenyúl vagyok, de azt még én is tudom, hogy agyba-főbe kell dicsérni az árut, ha meg akarunk tőle szabadulni! Nem mondom, hogy ez jelen esetben könnyű, de meg kell próbálni!


Ehhez a nehéz feladathoz szeretnék önzetlen segítséget nyújtani. Fáradságos munkával összeszedtem ennek a kivételes államférfinek az előttem ismert összes jó tulajdonságát. Tettem ezt hazafias megfontolásból, hiszen még egy szürkenyúlnak is kötelessége mindent megtenni hazájáért. Nem mondom, néha-néha megfordult már a fejemben, hogy átugráljak a zöldhatáron, de gyáva nyúl vagyok, félek, a túloldalon migránsnak tekintenének, és mehetnék tepsibe. Egy tepsi tapsi hapsi, nem hangzik jól! 

Na, szóval, ha én lennék az eladó, akkor az alábbi tulajdonságait emelném ki: 

Először is, ami a hazugságot illeti, az kérem, szemen szedett hazugság! Igenis szokott hazudni, no de miért? Csakis céljai elérése érdekében! Ebből is látható, mennyire céltudatos!
Az is elhangzott, hogy használt. Nem, nem! Egyáltalán nem használt eddig még egy országnak sem!
Könnyen tud változni, váltani! Eddigi pályája során ezt ékesen bizonyította is. Alapszervezeti KISZ-titkárból pillanatok alatt vált fiatal demokratává, kereszténnyé, liberális, majd illiberális vezetővé. Jelenleg maffiózó diktátorként szolgálja alattvalóit, és ezzel még nincs vége! Eddig szerencsére még nem fagyott be a Duna, de ha nem vigyázunk, még király is lehet.
Mostanában mindent megtesz, hogy erdélyi fejedelem legyen. Ha sikerül bekerülnie egy zárt osztályra, akár még Napóleon, vagy akár még szent is lehet belőle! Igaz, apró szent, de szent!
Megérzi a pénz szagát, sőt képes eltüntetésére is.
Beosztottjai mellett minden esetben kiáll, még akkor is, ha bűnt követnek el.
Környezetében élők, rokonai támogatásában nem ismer lehetetlent! Mindenkit képes gazdaggá tenni. Hallottam ellenvéleményeket is, de nem kell felülni minden pletykának. Az illető azóta megbékélt, és örökítő anyagként tekint fel rá.
Számára nem szégyen a kérés. Szemrebbenés nélkül képes akár kisnyugdíjasoktól is segítséget kérni hatalmon maradása érdekében.
Jó gazdasági szakember. Nagy vagyont is könnyedén tud kezelni.
Nagy teherbírású! A fia hátizsákjában képes elvinni akár Brüsszelig is 2,3 millió magyar véleményét.
Igénytelen! Egyetlenegy öltönyben képes akár a világ összes diktátorát körbecsókolni. Igaz, a nyakkendőkkel hadilábon áll, nehezen viseli a nyakkendők szorítását, de mindent meg lehet szokni.
Bátor! Nem fél még egy baltás gyilkostól sem. Sőt! Akár nyereséggel is meg tud szabadulni egy ilyen gazembertől.
Nagyszerű szónok. Könnyedén el tudja hitetni akár a birkákkal is, hogy jól élnek.
Bármit meg tud koszorúzni, ami nem mozog.
Jó kapcsolatokkal rendelkezik. Emberei ott vannak mindenhol, és várják parancsait. Bizonyságul legyen elég egy elhíresült kijelentése: „a jogászok meg megvédenek, oszt jónapot!”
Nagy harcos! Ellenség nélkül is tud csatát nyerni. Ha néha veszít, azt is tudja győzelemként kezelni.
Hallottam, némelyek azt feltételezik, megromlott az egészségi, mentális állapota. Nem igaz! Az ausztriai klinikára csak azért jár, hogy kipihenje fáradalmait.
Szervezete jól hasznosítja a bevitt kalóriamennyiséget. Kirobbanó formában van. Majd ki csattan a nadrágjából, valamint libafos színű ingéből!
Végül, de nem utolsó sorban, nagyon figyelmes, még a nőkkel is! A legádázabb ellenségének is tud boldog karácsonyt kívánni. Ezt most karácsony előtt is ékesszólóan bizonyította a parlamentben.

Mindezeket egybevéve, nyugodt szívvel tudom ajánlani megvételre, de akár ajándékba is.

Minden ajánlat érdekel, csak vigye már valaki, vagy vigye el az ördög!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkenyul.blog.hu/api/trackback/id/tr6513559391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása