Senki nem bújhat el

Szürkenyúl nem viccel! A humor mindig ellenzéki!

Zokogó Madonna

2017. október 09. 18:24 - Szürkenyúl

Csoda történt Pásztón!
Június 25-én a reggeli órákban, végső elkeseredésében sírni kezdett Rosa Mystica nevű szűzanya kegyszobor. Néhány nappal később a Segítő Mária is könnyre fakadt. Ezen már senki nem csodálkozott, hiszen mit is csinálhatna egy segítő. Az azonban már aggodalomra adott okot, hogy a szűzanya azóta is egyfolytában sír.

Szemmel látható, hogy nagyon csillog a szeme, ki is van sírva, sőt már tiszta piros. Az egyház aggódik a szűzanya állapota miatt. Hiába kérdezgetik, nem felel, pedig az a hír járja, hogy éjszakánként hangosan zokog is. Próbálnak magyarázatot találni elkeseredésére, de csak találgatni tudnak. Az az igazság, hogy nem a megfelelő embert kérdezték! Igen, ha engem kérdeztek volna, már előrébb tartanának. Úgy bizony, én tudom miért sír szegény Mária! Ne berzenkedjetek, igenis, tudom!
Figyeljetek!
Túl sok rossz érte az utóbbi időkben az országot, sőt az egyház berkein belül is akad probléma bőven! Megmondom úgy, ahogy van, meg is értem elkeseredését. Gondoljatok csak bele, nem elég a sok rossz, ami mostanság körülveszi szegényt, még a pápa is ellene fordult azzal, hogy nem ismeri el könnyeit valódinak. Magyarul, egy hisztis nőszemélynek tartja! Pedig ha tudná, mi folyik ebben az országban, akár egyházi körökben is!
Nem azért mondom Papa, de körmére nézhetnél báránykáidnak! Már megbocsáss, de némelyiknek póráz van a nyakán! Szabad egy püspöknek megfutamodni, kényes, bevándorlással kapcsolatos kérdések elől? Derék pásztorod úgy elszaladt az újságíró elől, mint akit puskából lőttek ki. Hát, hogy van ez Papa?  Azt sem értem, bár tudom, én csak egy kis szürkenyúl vagyok, (nem bárányka!) miért avatkoznak bele papjaid egyoldalúan a világi politikába. Egyik püspököd mást prédikál, mint a másik. Nincs ez így jól Papa!
Nézegetve a szűzanyáról készült képet, némi rémületet is vélek felfedezni a szemében.
Biztos vagyok benne, hallott valamit a Fideszről. Az is valószínű, hogy mutattak neki képeket Rezsi Szilárdról, Arogán Tóniról, Dajcs Tomiról, a strómanról, Semmilyen Zsótiról, esetleg Liliputi Napóleonról. Láthatott, hallhatott egy-két Fideszes, vagy kormányzati szóvivőt is. Még jó, hogy nem esett kómába. Még én magam is beleborzongok a látványba, meg se kell szólalniuk, pedig nem vagyok szűz!
Az is lehet, látott olyan plakátokat is, melyeken a hímivarsejteket gyalázzák.
Csoda, hogy sír szegény Mária? Nem!
Írhatnék még arról is, mennyi galádság, erőszak uralja világunkat, de az is épp elég, ami kis hazánkban történik. Szégyellhetjük magunkat, vagy azért, amit tettünk, vagy azért, amit nem tettünk meg!

Gondolkoztatok már azon, mit teszünk mi emberek, ha Szűz Mária könnyezik? Elmegyünk megnézni. Önzők vagyunk, rengeteg ember zarándokol a könnyező Madonnához, és elvárja, hogy segítsen rajta.
Az még senkinek nem tűnt fel, hogy a Madonna mindig csak sir? Van úgy, hogy vért könnyezik. Sosem boldog, sosem mosolyog. Vajon miért? Lehet, hogy nem csak zarándokolni kellene, hanem úgy élni, viselkedni, hogy mosolyoghasson!
Azzal kezdtem, hogy csoda történt Pásztón, de ez nem igaz! A Madonna mindig, mindenhol sir, miért lenne ez csoda? A csoda az lenne, ha mosolyogna!

Van egy tiszteletteljes javaslatom. Mentsük meg Szűz Máriát!
Ne hallgassatok a gonoszra, a gyűlölet, csak gyűlöletet szül! Csak az összefogás vezethet eredményre! Nehogy eltévesszétek, nem a gonosszal kell összefogni. A gonoszt el kell zavarni!
Itt az ideje a cselekvésnek!

Találkozunk a mosolygó Madonnánál!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkenyul.blog.hu/api/trackback/id/tr7412945109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása